Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

- Ez a gyógyulás jele - bólintott az orvos. — Ha így haladunk, nemsokára befejezzük a kúrát és visszamehetünk az Andrássy-útra. Nos, és ön? - fordult a szobrászhoz. - Nincs még kedve dolgozni?-Oh igen-válaszolt a keskeny vállú ifjú nyugodtan.-Egy bohó terv foglalkoztat. Meg szeretném alkotni az emberi butaság szobrát. Egy daliás, higgadt férfiút, éles tekintettel, nemes homlokkal, vaskarokkal. Ha lehet, ezt a szobrot óraszerkezet hajtaná, úgy, hogy a szobor minden órában fölemelné a kezét, megfordítaná a fejét és kidüllesztené a mellét.- Nos... ez is már valami. A fő, hogy alkotó kedve visszatérjen. Később, gondos vízgyógymód mellett, a gondolatai még egyenletesebbek lesznek. És ön? - nézett rá mosolyogva a körszakállasra.- Nekem nagy bajom van - felelte a kövér ember szemével hunyorítva és karját az orvos felé nyújtva. - Délelőtt megcsípett egy darázs és a kezem ugyancsak fáj. De mennyire fáj! Utálatost!- Hehehe - nevetett a tanár fölényesen -, majd meggyógyítjuk. Hát... még se oly kellemes dolog a fájdalom, mi?- Nem bizony - mondta a körszakállas.

Az orvos biccentett fejével és tovább ment.

A három férfi komoran, ravaszul, csöndes megvetéssel nézett utána.

61