Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában
hetett az egzisztenciális támasz keresésénél, s nem is puszta rokonszenv mozgatta. A Hétben, 1903-ban megjelent Fadrusz- nekrológjában arról ír, hogy Fadrusz János miért fordult az állatvilághoz modellt keresve, s fölidézi a szobrász egyik hozzá írt levelét is: „S itt (...) találkoztunk össze ketten: (...) én, a szegény író, akinek egyetlen vagyona a mélységes utálat, amelyet embertársaim legnagyobb részével szemben érezek. Amit én már rég megcselekedtem, hogy más terrénumot kerestem gondolataimnak (...), s eltávozva az emberektől, az állatban kerestem a maradandóságot, a lelket, az őszinteséget, arra kényszerült ő is, és hatalmas fantáziájával az állatvilág ösmeretlen kincsei felé fordult. Levele, amelyben ezt nekem megírja (...) itt fekszik előttem.”49 Állat- és vadásznovelláiban50 az állatok lelki tulajdonságait, ösztöneit próbálja megragadni, hogy segítségükkel földeríthesse néha különösnek tűnő motivációikat. Tapasztalatait - amelyeket már Kapussal, a díjnyertes lóval kapcsolatban is fejtegetett - így foglalja össze az Ocu/iban: „a kutya nagyobb emberismerő, mint amilyen kutyaismerő az ember.”51 Az, hogy — elfeledettsége előtt - az írók által olvasott író volt, Lövik számára nem föltétlenül jelentett kudarcot. Irodalmi séta című cikkében52 általában az irodalmat és 49 25. jegyzet 150. old. so Boglár, A sárkány, A pálosi komondorok, Oculi. Leveles láda. 95-107. old. Lövik Károly: ószi Rózsa. Singer és Wolfner kiadása, Budapest, 1907. 51-58., 121-140. old. különösen a kortárs magyar irodalmat jellemzi úgy, mint amelyet leginkább írók olvasnak. Az olvasók széles táborán kívül leginkább az értő és szigorúan esztétikai alapokon álló kritikát hiányolja irodalmunkból, személyeskedőnek, legjobb esetben is barátinak tartva kora kritikai fólhozatalát. Az olvasókkal - pontosabban a „nem” olvasó potenciális közönséggel - szemben azonban még szigorúbb. Véleménye szerint a magyar közönség „gyűlöli (...) a céhet, s boldog, ha olyat jutalmazhat tapsaival, aki kívül áll a hivatásos litterátori körökön. Ez a magyarázata a dilettánsok sikereinek. S ezt jelzi, hogy ugyanazon nap, mikor Ignotusról föltételezik, hogy valakinek a fülbevalóit kiszedi, a Rákóczi premierje szenzáció számba megy.”53 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Lövik szépirodalmi műveiben a műalkotás folyamatát általában s annak esztétikai vonatkozásait különösen ironikusan fogja föl az elbeszélő. Példa erre La Côte című novellája, mely mind az ihletnek, mind az úgynevezett nemes érzelmeknek görbe tükröt tart, s közvetve magát a művészetet profanizál- ja. De az „igazságot megírni akaró”, a „nép közé vegyülő” oknyomozó, politikailag elkötelezett, a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdő újságíró-tudósítóról is határozott véleményt formál A halál kutyája című novellájában, melyben a népi horror 51 l.m. 140. old. 52 25. jegyzet 1906. 386-388. old. Syrion néven. 53 I. m. 387. old. 54 28. jegyzet 47-64. old. 163
