Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Szini Gyula: Lovik Károly

más szemmel is lehet látni, mint ahogy én láttam. A világvégéig együtt mehettünk volna és sohasem találkozunk. Mint valami antipód emberre gondoltam mindig rá. Dacosnak, keménynek, gőgösnek tartottam, pedig bizonyára sokat szenvedett — írásai elárulják - mert írni általában szenvedést jelent, boldog emberek nem írnak.

És ahogy befelé szenvedett, írásai megteltek keserű tapasztalatokkal és édes visszaemlékezésekkel, mind színesebbek, mind fantasztikusabbak lettek, sziporkáztak, mint a jégcsap, de belső melegüktől folyton fölengedni készültek. Különös és érdekes volt Lövik föltámadása, amint burkait egyre merészebben dobta el, amint szinte napról-napra revelálódott, amint útban volt a diadal teljes fölolvadása felé. A kiszámíthatatlan halál ezt az izgató, színes folyamatot akasztotta meg. Most már a kritikának lesz a feladata, hogy az igazi Lovikot kibontsa szemérme fátyolai közül és végre teljesen fölfedezze.

Nyugat, 1915. 9. szám.

152