Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

vesse. Ám ő, aki arczmozdulás nélkül látta elveszteni a legnagyobb tételt s aki közömbös álarcz mögé bujtatta a legszilajabb érzéseket, nem tudta elviselni, hogy ne lásson paripát, nyerget és puskát Az ő rendes izgalmai nélkül élete végtelen sivárnak tetszett az, hogy nincs izgalma, még idegesebbé tette, mintha benne élt volna a hatalmas forgatagban. Vére annyira megszokta már az idegek túlfeszítését, a lelki szenzácziókat, sőt az ideges főfájásokat is, hogy nélkülök holt unalmas volt a mindenség. Ahogy a fecske keresi a magas légűr rejtett veszedelmeit, ahogy izgató parforce vadászatok árán szerzi meg zsákmányát és irtózik a földi szagtól, a kipróbált sportsman lelke se tudott hozzáragadni a barázdákhoz és a simasághoz.

Tehát a verébnek kellett engedni, a verébnek, a fiatal asszonynak kellett elmenni a fecsketanyára, a czifra palotákba és a hideg, fekete vadászkastélyokba, a földkörüli utazásokra és a nemzetközi versenyterekre. Elhagyta a verébtanyát és a barázdák színéhez hasonló egyszerű ruháját fölcserélte a fecskék aczélkék és szürke tolldíszével. így kószálták ők végig az egész világot, Baden-Badentől Spaaig, Hamburgtól a Himalayaig. Csakhogy amit a fecske tudott, azt nem tudta a veréb.

A veréb megszokta, hogy ne repüljön magasabbra, mint az ákáczok teteje és ne vadászva keressen eledelt, hanem óvatosan és a föld peremén. Szédült a magasságban, idegenül érezte magát a toronymagasságu légkörök hűvös áramlataiban, a fecskenyelv ismeretlen jargonjaiban. A szüntelen izgalmak ismeretlen terület volt az útszéli madárnak; fázott és szomorúan nézett le a magtárak ablakaira, ahol a verébtanya csicsergett. De a férj vígan röpdösött, vígan fogadott, vadászott és panaszkodott a fejére, mely koronként teljesen megtagadta a szolgálatot. Amit a gyengemellü fecske elbírt, azt nem győzte a veréb; míg amaz gyönge tüdővel a sas repülését utánozta, ez az ő ép, erős szervezetével csak úgy nem ment semmire, mint azok a sziklaerős, pirospozsgás vidékiek, akik a fővárosi élet kavargásában hétszámon belül elszédülnek és összerogynak.

Oszszel azután megkezdődött a fecskék félelmetes erőprodukcziója: az utazás a tengeren túl. Egy nap nekivágtak a nagy víznek és borús, jeges felhők kíséretében át akartak repülni az afrikai partokra. Mikor elindultak, a fecske beteg volt: fájt a melle és égett a tüdeje, de amint az első szárnycsapásokat megtették és délről csodálatos fuvalmak rebbentek feléjük, egyszerre megszállta az utazás izgalma, szeme fölragyogott s szárnyai megerősödtek. Ám a veréb mikor megpillantotta a rémes, hullámzó szürkeséget és egyszerre az űrben érezte magát, elkezdett félni, szédülni, beteg lett és egy nap holtan esett le a tengerbe.

Mindez persze nem fecskékkel és verebekkel, hanem a gróffal és a feleségével történt Lloyd gőzösön, villamos-világítás gőzfűtés mellett.

13