Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

Mikor az öreg doktor a halálhírt olvasta, föltolta a pápaszemét és maga elé dörmögött.- Lehetetlen - szólt - sajtóhiba lesz.

Nyilván a férj halt meg.

IV.

Egy kis fiúcska maradt a veréb után.

— Reméljük, hogy az anyja vére - szólt a doktor.

De nem az anyjáé volt. Öt esztendős korában megtépázta a himlő, hatéves korában a difteritisz, hétéves korában pedig még csak akkora volt, mint egy három esztendős gyerek. Akkor már minden reményt föladtak, hogy ember lesz belőle és a kis fiú meg is adta rá a szentesítést annyiban, hogy évente csak egy ujjnyit nőtt. Tízéves korában már őt is minden télen Nizzába kellett küldeni, mert szamárköhögése volt. Az apja, akiből azalatt deresedé fejű gavallér lett, némi aggodalommal nézte mindezt, a doktor pedig maga a lemondás volt.

Később azonban a fiú meggondolta magát és ráczáfolt minden belgyógyászra. Tizenkétéves korában rágyújtott az első havannájára, tizenöt esztendős korában keresztülbukott a kőfalon, tizenhétéves korában pedig alapos léket vágott a bookmakereken ... akárcsak azok a fecskefiókok, akik kéthónapos korukban még kiesnek a fészekből, de őszszel már kapják magukat és merészen repülnek neki Afrikának, - ahol üdülést keresnek a beteg mellükre.

14