Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

örömöket, a legrosszabb tréfákat is bevette, mindig egy kicsit rekedt volt, és most ő vezeti át a határon a Württemberg-huszárokat! És a választékos Fiáth Pompejus; neki voltak a legjobb lovai, rajongott a szép nemért, a tán­cért, és titokban verseket írt. Hogy történhetett mindez? Maga Bécs is más arcot öltött. Az utcákon furcsa ruhás selyembekecses diákok jártak föl és alá, bársonykalapban, óriási piros strucctollakkal, titok­zatos kardokkal. A legtöbb házra elmosódott krétával ez volt ráírva: „A tulaj­don szent”. Némely üzlet zárva volt, sőt akadtak házak, amelyeknek abla­kait, kapuit bedeszkázták. A kövezet sok helyen még fölszedve, a gázlámpák üvegei összetörve, a láng szabadon táncolt a szellőben. Itt is, ott is egy-egy fontoskodó nemzetőr tűnt föl és izgatottan magyarázott valamit a járókelőknek, akik részben ájtatosan bólintgattak neki, részben azonban nevettek a háta mögött. Andornaki régi fogadójában, a Matschackerhófban szállott meg és reg­gelre a Café Francaisbe ment, amelynek apró ablakaiból annak idején a bé­csi szépségeket szokta volt nézegetni. A kávéház tükrében nagy éles csillag jelezte, hogy eltörött, és a Marqueur üzletszerű mosollyal, mint egy kita­nult múzeumi kulcsár magyarázta el, hogy a golyót még márciusban lőtték bele a tükörbe s azóta emlékként őrzik. Csakugyan a golyó berámázva és ko­szorúval ékesítve, ott büszkélkedett a pénztároskisasszony trónusán. Az egyik kártyaasztal mellől rögtön fölkelt egy öreg ügynök és megmutatta ar­cán azt a sebet, amelyet Fischhof miatt kapott s amely nagy, fekete és pisz­kos volt, mint egy kéményseprő sapkája. A kártyázok összemosolyogtak, hogy egy kis időre megmenekedtek a nagyképű kibictől. Az egyik ablaknál polgári ruhás úr ült és a Charivarit olvasta. Andornaki egyik régi tiszttársára ismert benne, senkinek se volt olyan hegyes orrú ci­pője és olyan gondosan kiborotvált félholdalakú kotelettje, mint Ambrósius hadnagynak.- Oh, ezek érthetetlen dolgok - szólt a tiszt és mosolygott. - És a hadse­reg? A hadseregünk úgy látszik, nem ér egy fakovát. Talán, ha Radetzki itt lenne, de ő is öreg és a többiek elhatározatlanok. És a császár? „Csak nem lőni, csak nem lőni” ez minden, amit mondani tud. De így bajos két orszá­got kormányozni! Én láttam Albrecht főherceget, amint sebes vágtában menekült a nép elől a Burgba és asztallábak meg sétabotok repültek utána. Egy főherceg a Grabenen vágtat végig! Nem furcsa? A császárvárosban!- És a magyarok? - kérdezte Andornaki.- Ej, barátom, itt Bécsben ti magyarok vagytok az urak. Kalapot! Itt az tör­ténik, amit Magyarország akar. Láttad volna a pozsonyi országgyűlési ifjúság bevonulását Bécsbe, vagy a magyar országgyűlés küldöttségének megérkezé­sét, láttad volna Kossuthot, amint egy szökőkút talapzatán állt, s egyik kezé­135

Next

/
Thumbnails
Contents