Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly: Görgey csillaga
Bécsbe érkezve, Andornaki személyesen is meggyőződött róla, hogy csakugyan egy darab történelmet aludt át Angolországban. Részletesen ismerte meg a bécsi forradalom eseményeit, a pesti március 15-ikét, gróf Batthyány Lajos és az első minisztérium kineveztetését, az ősiség eltörlését, a bécsi udvari kancellária föloszlatását, a főispáni helytartók fölmentését, a szerbek elszakadását Magyarországtól, Jellasics kiáltványait, beszédeit, a császár menekülését Innsbruckba, a szerbek betörését, az önkéntes őrseregek, a nemzetőrségek megalakulását, az adakozásokat a haza oltárára, az unió kimondását, a magyar katonák hazaszökését, a prágai bombáztatást. Azután egy csomó ismerőse szerepléséről és kineveztetéséről kapott hírt. Emberek, akiket clubokból, színházakból, vadászatokról jól ismert, új, meglepő formában állottak eléje. Emberek, akikről tudta, hogy későn szeretnek fölkelni, hogy a divatnak élnek, asszonyok után futkosnak, adósságokat csinálnak, a svábhegyi nyaralókban fáraót játszanak, egyszerre más, friss alakban jelentek meg előtte. Az öreg Mészáros, aki whist közben katonás élceket és hozzá idegen idézeteket mondott el, hadügyminiszter lett és hazajött Magyarországba. Látta nagy gyerekszemét, furcsa bajuszát, amely egy barátságos kérdőjelhez hasonlított és látta gondosan kitakarított atilláját, amelynek gombjait a szorgalmas katona mindig saját kezűleg fényesítette ki. Látta gróf Batthyány Kázmért, akinek a leggyorsabb kocsilovai voltak Pesten és aki olyan rövidlátó volt, hogy a vadásza mondta meg neki, merrefelé süsse el a puskáját, látta a sima arcú, magas homlokú Eszterházy herceget, aki mintha egész életében egy gyönyörű francia színpadon mozgott volna, s aki most egy forradalmi minisztérium tagja, látta a barnaszakállú Csernovics Pétert, aki Angolországból járatott magához szabót, s akibe minden vendégszereplésre érkező idegen énekesnő vagy táncosnő szerelmes volt. Azután látta a másik pártot, a magas homlokú kopasz Jellasicsot, a nagy nőbarátot, aki esténkint párisi cukorkákkal a zsebében jelent meg az operai díszletek között és ha bókot mondott, a füle hegyéig pirult el, látta Sztratimirovics Györgyöt, gondozatlan, kóchoz hasonló bajuszával és sza- kállával, amint szerb nemzeti öltözetben bukkan föl, amely mint egy álarcosbeli jelmez lötyögött rajta, és látta gróf Sándor Móricot, akivel gyakran vadászott szarvas után Bajnán, s aki most egyszerre a politikába ártotta magát s arcul ütött egy munkást, aki a Práterben „Éljen a köztársaságot!” kiáltott. És látta egykori tiszttársait, akikkel éveken át unatkozott elhagyott olasz falukban, havas lengyel síkságokon, akik megadással táncoltatták meg az ezredesük csúnya leányait és pénzzavarban voltak. Lenkey János! Együtt szolgáltak, szerette a kertészkedést, a névnapi vacsorákat, az olcsó falusi II. 134
