Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly: Görgey csillaga
gária, Hungária! ez az ünnepélyes arcú szó hallatszott úton, útfélen, Hungária palástjával, óriási koronájával, félelmetes görög alakot öltött és toronymagassággal emelkedett a többi nemzet fölé. A német, mint hálósapkás sógor, az olasz, mint fülbevalós népénekes, az angol, mint kockaruhás, cilinderes utazó, az orosz, mint gyertyafaló medve élt a köztudatban, csak Magyarország volt szép, győzhetetlen és félelmetes, mert csak a képzeletben és nem az élet szántóföldjén élt. Mennyi beszéd - fűzte tovább bosszús gondolatsorát-mennyi üres fogalom, mennyi haszontalan halandó, önmagát sem véve ki. Mert Andornaki érezte, jól tudta, hogy-jóllehet olvasta Rousseau-t, Voltaire-t, a Lettres cabalistiques-t, Montaigne essayit, Diderot Jacques-ját és Montesquieut - ő is csak félművelt, féltehetségű ember, hogy a szülei elfelejtettek akaraterőt nevelni beléje, holott táncolni, lovagolni, vadászni és vívni jól megtanították. Saját magában látta hazája képét, ezer és ezer hozzá hasonló félbemaradt ember járt az országban, kevesebb őszinteséggel, több szónoki képességgel fölruházva. Gerényi tétován várta a választ.- Nos - vette föl végre Andornaki rosszkedvűen a szót - hosszú és meddő lenne minderről beszélni. Minek? Mivel szolgálhatok tulajdonképpen? A fegyverszállító arca újra elborult.- Egy hazafiúi szolgálatra akarom kérni - szólt alázatosan. - Mint mondom, harmincezer fegyvert szállítottam Magyarországba, ahová Törökországon át talán már szerencsésen meg is érkeztek. Magam nehezebben tudok hazajutni. Van ugyan szabályos útlevelem, de már Londonban észrevettem, hogy kémkednek utánam. Nem juthatnék-e át a határon, mint az ön lovásza vagy szolgája? Arcán látszott, hogy napok óta gondol rá, hogy a gránicon egy marcona tiszt a vállára teszi a kezét, megmotoztatja, leleplezi és főbe löveti, mialatt otthon a gyerekei az asszony szoknyájába kapaszkodnak és a pék beszünteti a hitelt. Vállalkozása, amely kezdetben könnyűnek tetszett, most egyszerre félelmetes színekbe öltözve állott eléje.- Oh, hogyne, szívesen - felelte Andornaki szórakozottan -, azt hiszem, ennek nincs akadálya. Bécsben megszerzem önnek az útlevelet, legalább remélem, több ismerősöm van a külügyminisztériumban. Gerényi meghajlott.- Uram - szólt ügyetlenül.- Igen, köszönöm - felelte Andornaki és a kopott kávéházi tükörben ismét eléje állott sáros, ködbe burkolt birtoka, ahogy a februári esős reggelen elhagyta, Saskia összeszorította öklét és a kertben sétált. A pávák a háztetőn ültek. - Ez szerencsétlenséget jelent-gondolta magában, mert gyerekkorától babonás volt. 133