Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
— Ah! és e miatt nem tud aludni? — Nem, madonna. A földön mindennek meg van az ára. Az asszonyoknál nincs becsesebb portéka e világon, tehát természetes, hogy az ő áruk legyen a legnagyobb a világon. Az álmatlanságom azt jelenti, hogy öregszem. — Érdekes. Lássa az ilyenfajta férfiak tetszettek nekem mindig, a kik lelkűket gondolkodás nélkül teszik fel egy hölgyre, a kiknek, ha egy fehér kezet megszoríthatnak, nem jut az eszébe a holnap, a kik sosem számítgat- ják a hogyokat és miérteket. Mi haszna is lenne? Ezek az igazi lovagok, az élet lovagjai! — Madonna - szólt Csobánc és fölemelte poharát. - A barátságra! — A barátságra! - kocintott a vendég és mosolyogva nézett a tűzbe. A hintó lassan készült el, a kovács, a ki fiatal ember lévén nem ismerte az ócska szerkezetet, egyik napról a másikra ígérte, hogy rendbe teszi, de mégsem boldogult vele. Madonna tehát továbbra is igénybe vette a rablóvár vendégszeretetét. A kék toronyban lakott, ugyanabban a nagy szobában a hol annak idején a híres Csálfy Gergely, a felvidék kiskirálya hat évig volt fogoly, a mely időt azzal töltötte, hogy rossz versekkel irta tele a fekete falakat. A vendégnek néhány napig nagyon tetszet az elátkozott kastély. Kíváncsian nézegette végiga titkos folyósokat, fölemelte a csapóajtókat és minduntalan próbára tette a furcsa erdei visszhangot, amely mindenre ezt felelte: » Haha, haha, hahaha!« Mindez ártatlan és kedves mulatság volt, a negyedik napon azonban Cecillé észrevette, hogy a szobákban kriptaszag leng, és hogy a mosdóviztől piros lesz a bőre. Ettől nagyon megijedt, a bőrét mindig szertartásos gondossággal ápolta így tehát felhúzta prémes lengyel kabátkáját, és midőn a hintó is éppen aznap elkészült bucsucsókra nyújtotta kezét Csobáncnak: — Isten vele - szólt szórakozottan. - Nekem már régen Bécsben kellene lennem; a márki elém utazott Pozsonyig, nem várakoztathatom tovább; erre nem szolgált rá. Olyan jól éreztem magam itt! Nem haragszik rám? — Nem, nem haragszom - felelte Csobánc lovag egyet köhintve. - Engem különben is még minden nő elhagyott idáig. — De, mégis? — Nem, nem haragszom — erősködött Csobánc lovag, és kipödörte szürke macskabajuszát. - Önre szép jövő vár, a hangja gyönyörű lehet és most a tél is küszöbön áll, ilyenkor ez a hely már nem barátságos; az utakat befújta a hó néha hetekig el vagyunk a világtól vágva. Mit keresne itt egy szép fiatal asszony ? Cicelle mosolygott, és tükörbe nézett. 116
