A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
II. "Én, fájdalomherceg" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
Szoborra kívánkozott apám megdermedt arca. Olyan volt, mintha nagyon mélyen elgondolkozott volna és nagyon sokáig. Aliig betakartuk. A következő negyedórában már úgy tűnt: bizonyos fokig megkisebbedve, kissé rózsaszínűn feküdt feje a párnán, mint egy idegen és nemesívű faragvány, amely messze-messze van tőlünk, s már semmiféle vonatkozásban sincs velünk. A temetésen nagy tömeg kísérte koporsóját a halottas háztól a sírig. A kocsi után hosszú sorban s kétoldalt is rengeteg ember. Mint egy roppant uszály vonult a sokaság a koporsó után. S legszélről a szegények mentek, a rongyosok. Közülük néhányan befurakodtak a sor közepére, egészen közel a kocsihoz, s csillogó szemmel haladtak mellette. Ünnepelték itt is, most is. Végre módját ejthették, hogy ünnepeljék. Koldusok és lelki-rokkantak, különös, kócos figurák, akik, ahogy a menet lassan, hullámozva haladt előre, tántorogva és görnyedten követték őt utolsó útjára. A nagy embert, akinek hozzájuk is volt szava, nemcsak írásban, hanem élő szóval és külön-külön is. Egyikük-másikuk éveken át hordozta forró hálával a képét s emlékezett egy-két szavára, amit akkor mondott neki, amikor a város szélén vagy egy mellékutcában véletlenül beszédbe elegyedtek, s amit ő maga már ré- ges-rég elfelejtett. Némelyik régi újságcikket őrizgetett tőle rejtett fiókok mélyén, egy mondat miatt, melyről úgy vélte, kizárólag neki szóló üzenet s most, mikor meghallotta halálának hírét, családostul kivonult a temetésre. Emberi lényének hatása és munkássága így vetette a legszélesebb köröket. Apám központ volt akarva is akaratlanul is, akiből szálak és sugarak indultak. S akiben egy hallatlanul sokrétű és sűrű hálózat futott össze. Gyönyörködött és gyönyörködtetett és gyönyörködtetni fog késő nemzedékeket is! 1938 606
