A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
Anyám M ég nem voltam hatéves, mikor anyám meghalt. Családi hagyományokon túl (amik nem tartoznak ehhez a vallomáshoz), személyes emlékeim az élőről kevés és hézagos. Egy vasárnap délután, parasztcselédünk „kimenős” volt, anyám nevetve turkált a távollevő angyal garderobe-jában: pruszlikot, százráncú rokolyát, piros csizmát hordott elő, felpróbálta az egészet, és ebben ajelmezben a nagy állótükör előtt, csípőre tett kézzel, a Blaha Lujza modorában énekelte (legendás szép hangja volt), hogy „valamit mondok magának”. Én szájtátva bámultam a sarokból, csak ketten voltunk otthon, és mégis tisztában voltam vele, hogy nem nekem produkálja magát, hanem saját magának. Ez kilencvenhárom körül lehetett. Egy másik emlékképben dühösen és acsarkodva kapálódzom, mint valami sovány, komisz kandúrmacska, a túlzott anyai szeretet ellen: anyám szenvedélyesen szorongat magához, ölel és csókol, szeretve harcol velem, és én mindenáron le akarok jutni a földre, sértődötten és lázadozva, hogy személyes szabadságomban akadályoznak. Még van egy emlékem vele kapcsolatban, családi asztal, vacsora után, a nagy „körégő” fényében: a testvérek együtt, apánk nincs otthon, és anyánk néhány figurás rokon modorát utánozza, mulattatásunkra - testvéreim jobbra-balra dűlnek nevettükben, én komolyan és önfeledten figyelem az ábrázolás „művészetét”. Az összeegyeztetett adatok szerint ez az emlék életének utolsó hónapjából való. Talán egy héttel ezután vitték el a betegszállító hordágyon. A két szolga, aki vitte, két fekete óriásnak tűnt, ahogy felmeredtem rájuk, kitérve a menet elől, s a hordágy valószínűtlen magasságban lebegett, csak a hangját hallottam anyámnak, sírva s akkori érzésem szerint kissé patetikusan búcsúzott tőlem, mintha a felhőkből kiáltozná valaki a nevem. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttünk (apám kísérte a klinikára), nyílegyenesen az üresen maradt hálószobába futottam, hogy az ágy melletti éjjeliszekrényen tüzetesen megvizsgáljam a titokzatos orvosságos üvegeket, porokat, cédulákat, amik már előző napon felkeltették érdeklődésemet. Egy ottfelejtett kockacukorra málnaszörpöt csöpögtettem, és ott rögtön megettem. Aztán egy utolsó kép: a klinika különszobájában, anyám profilja a párnán, sápadtan és hidegen. Apám fölé hajol, és halkan közli vele, hogy elhozott magával, itt állok az ágy végében. Anyám azt feleli, egészen száraz és hideg 500
