A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
A magány I gen sok év után, egy őszi napon, apám megérkezett a régi városba, és engem keresett. Messzi vidékről jött, északról, ahol több helyen látták, különböző módon, és senki se tudta, hogy egy és ugyanaz. Párizsban állítólag megjelent valakinél, hosszú ősz szakállal, havelockban, azt mondta magáról, hogy ügynök, valami nagy gyár megbízottja, és megrendeléseket gyűjt. Találkát adott az illetőnek, de nem ment el - sok év múlva Hágában látták, a könyvtárban, régi iratok közé temetkezve, szelíden és szomorúan. Aztán Norvégiából írt valamelyik rokonnak, aki azonban már meghalt, a levél hónapokig utazott oda és vissza, míg elkallódott végre. Azt is beszélték, hogy Upsalában holmi zavaros célú filozófiai társulatot alapított, vagy mi - az akadémián százoldalas memoranduma feküdt évekig, amelyben egy régi leletről ír, nem tudom, hol találta, amit állítólag századok óta keresnek a tudósok. És most engem keresett. Azoknak, akik találkoztak vele ezen a napon, hosszú és körülményes történetet adott elő, hogy egyik ismeretlen nevű norvég városból jön, igen fontos dolgot akar közölni velem, rájött valamire vagy valamit megtudott, ami rám nézve döntő jelentőségű. Néhányan udvariasan végighallgatták, de hogy se engem nem ismertek, se a dolgot nem értették, mondtak valami általánosságot, és elmentek. A körutakon zajos tömegek és kocsik tolakodtak, újfajta közlekedési eszközök. A toronymagas, keskeny házakon oldalt fémfelhúzók szaladgáltak fel és le, tele emberekkel. Feje fölött szürke vasállványokon robogtak a villamosok - zúgó szél kerekedett, és elsötétült az ég: örvénylő berregéssel csapott le egy nehéz, hadihajó nagyságú repülőgép. Darabig a házak mellett bandukolt. Ha véletlenül ránézett valaki, biztatóan mosolygott, és megigazította szemüvegét, hogy talán megszólítják és beszélhet. Egyszer már ki is nyitotta a száját, és megállt: azt hitte, hozzá szóltak, de nem, boltajtóból kiáltott rá valaki egy arra futó fiúra. Apám köhögött és továbbment. Délután a rendőrségen járt, a bejelentőben hosszan magyarázta az esetet. Türelmesen végighallgatták, és egész csomó könyvet lapoztak át. Az évszámokkal voltak bajok: apám elpirult, és ujjait határozatlanul mozgatva nézett és pislogott a tető felé. 485
