A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

az ember világnézete, mint odalent volt, s egyszerre világosan látom, mi­lyen gyermekes hiúság volna nagy szerencsétlenségnek tekinteni, hogy Bauer előbb lesz fönt, mint én. Nem kell a dolgokat elhamarkodni. Lám, vannak hebehurgya és szeles emberek, akik magasugrásnál nekirugaszkod­nak, nagy svungot vesznek, rádobbantanak az ugródeszkára, földobják ma­gukat, és gyakran leverik a mércét. Én nem áltatom magam hiú remények­kel. Eleinte persze — istenem, az ember fiatal és tüzes - én is bízom a jövőben, sasszemekkel mérem a távolságot, meg a mérce magasságát: apró léptekkel kezdem, nekilódulok s már látom magam, repülve lebegni a mér­ce fölött. De az utolsó pillanatban bölcs rezignáció fog el, közvetlen a mérce előtt - micsoda ostobaság, gondolom és szerényen, mint egy ibolya, lehaj­tott fejjel bújok át alatta, olyan ember szelíd és megadó modorában, akinek esze ágában se volt ugorni, csak egy kicsit sétálni akart. Lógok a szeren. Utóvégre, ha meggondoljuk, tulajdonképpen micsoda marhaság az egész — ez az egész intézmény, melyben minden arra megy ki, hogy az emberi testrészek közül lehetőleg egy se maradjon azon a helyen, ahová isten te­remtette, hanem lehetőleg olyan helyzetet foglaljon el, amelyre az illető testrész soha életében nem számított. Két lábam a levegőben kalimpál, tér­dem kifordul, csuklóm becsuklik, hajam a szemembe lóg, a vér a fejembe tolul - a padló felszalad a plafonra, és tótágast állanak a falak. S ehhez az un­dorító és lehetetlen állapothoz, míg kilógó nyelvvel keresem az egyensúlyt, s próbálom áthúzni hasamat a vékony vasrúd mögött, teljes bizonytalanság­ban afölött, vajon a föld vagy a csillagos ég felé közeledem-e - ehhez az álla­pothoz valaki, egy vad külsejű férfi állandóan bömböl valamit felém - „ho- moríts! „ „homoríts!” ezt bömböli, s az én vérbe borult értelmem távolról sejti csak, mit ért ez alatt a szó alatt-valamit ki kell feszíteni, igen, valamit behajtani és valamit kiegyenesíteni - de hogy mi legyen az, láb, derék, csípő s ha ezt már tudom: vajon melyik irányban keresendő az illető testrész: - minderre, ugye, nem kívánhatjátok, hogy válaszoljak, ilyen állapotban. Rú­gok egyet, előre vagy hátra, mindegy - kinyitom a szájamat, a szemem be­csukom - undorral és kétségbeesve eleresztem kezemmel a szert, és hátam nagyot nyekken a vastag szőnyegen. Hála istennek - nevethettek már. Az ördög vigye az egész tornaünnepélyt, a benevezést, az első díjat - majom lesz, aki megnyeri. ( Humoreszkek III. Beszéljünk másról - Ó nyájas olvasó - Tanár úr kérem - Aki utol­jára nevet. Akkord, Budapest, 2002. [Karinthy Frigyes Összegyűjtött Művei 8.] 351-376, 380-393, 397-400. old.) 484

Next

/
Thumbnails
Contents