A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

az ember világnézete, mint odalent volt, s egyszerre világosan látom, milyen gyermekes hiúság volna nagy szerencsétlenségnek tekinteni, hogy Bauer előbb lesz fönt, mint én. Nem kell a dolgokat elhamarkodni. Lám, vannak hebehurgya és szeles emberek, akik magasugrásnál nekirugaszkodnak, nagy svungot vesznek, rádobbantanak az ugródeszkára, földobják magukat, és gyakran leverik a mércét. Én nem áltatom magam hiú reményekkel. Eleinte persze — istenem, az ember fiatal és tüzes - én is bízom a jövőben, sasszemekkel mérem a távolságot, meg a mérce magasságát: apró léptekkel kezdem, nekilódulok s már látom magam, repülve lebegni a mérce fölött. De az utolsó pillanatban bölcs rezignáció fog el, közvetlen a mérce előtt - micsoda ostobaság, gondolom és szerényen, mint egy ibolya, lehajtott fejjel bújok át alatta, olyan ember szelíd és megadó modorában, akinek esze ágában se volt ugorni, csak egy kicsit sétálni akart.

Lógok a szeren.

Utóvégre, ha meggondoljuk, tulajdonképpen micsoda marhaság az egész — ez az egész intézmény, melyben minden arra megy ki, hogy az emberi testrészek közül lehetőleg egy se maradjon azon a helyen, ahová isten teremtette, hanem lehetőleg olyan helyzetet foglaljon el, amelyre az illető testrész soha életében nem számított. Két lábam a levegőben kalimpál, térdem kifordul, csuklóm becsuklik, hajam a szemembe lóg, a vér a fejembe tolul - a padló felszalad a plafonra, és tótágast állanak a falak. S ehhez az undorító és lehetetlen állapothoz, míg kilógó nyelvvel keresem az egyensúlyt, s próbálom áthúzni hasamat a vékony vasrúd mögött, teljes bizonytalanságban afölött, vajon a föld vagy a csillagos ég felé közeledem-e - ehhez az állapothoz valaki, egy vad külsejű férfi állandóan bömböl valamit felém - „ho- moríts! „ „homoríts!” ezt bömböli, s az én vérbe borult értelmem távolról sejti csak, mit ért ez alatt a szó alatt-valamit ki kell feszíteni, igen, valamit behajtani és valamit kiegyenesíteni - de hogy mi legyen az, láb, derék, csípő s ha ezt már tudom: vajon melyik irányban keresendő az illető testrész: - minderre, ugye, nem kívánhatjátok, hogy válaszoljak, ilyen állapotban. Rúgok egyet, előre vagy hátra, mindegy - kinyitom a szájamat, a szemem becsukom - undorral és kétségbeesve eleresztem kezemmel a szert, és hátam nagyot nyekken a vastag szőnyegen. Hála istennek - nevethettek már. Az ördög vigye az egész tornaünnepélyt, a benevezést, az első díjat - majom lesz, aki megnyeri.

( Humoreszkek III. Beszéljünk másról - Ó nyájas olvasó - Tanár úr kérem - Aki utoljára nevet. Akkord, Budapest, 2002. [Karinthy Frigyes Összegyűjtött Művei 8.] 351-376, 380-393, 397-400. old.)

484