A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Azóta mi minden történt, ám az a fájdalom feledhetetlen, egyre nő szívemben, mint a fa kérgébe vésett jel. Ha a Citadella körül járok, ma is szorongva fürkészem a zöld lejtőket: hová gurulhatott az a labda?

A váci Szibilla

Nem is olyan könnyű nyiratkozni a Duna-kanyarban: Leányfalun csupán hetenként kétszer nyit ki a jeles hajművész, mindig sokan várakoznak, a szentendrei áramvonalas szolgáltatóház műhelye is többnyire teli képes újságot lapozgató vagy ásítozva unatkozó vendégekkel. Hiába próbálkozom Vácott, a két ügyes kislányra legalább tíz boglyas ifjú jut. így hát, visszafelé karikázva a szigeten, Tahitótfalun örömmel fedezek föl egy üres borbélyüzletet. A falhoz támasztom kerékpáromat, s amint belépek, a fehér köpenyes, ősz mester ekként üdvözöl:-A maga apja táncolt a lakodalmamon.

Hümmögve fogadom, ez egyike lesz az elhunyt hírességek körül burjánzó legendáknak: hogy került volna Karinthy Frigyes az Isten háta mögötti falucskában az ifjú iparospár lagzijára? De, míg több évtizedes gyakorlattal kezében szép rövid kefefrizurámat alakítja, elmondja a részleteket: egyre hitelesebbnek látszik. 1937 augusztusa volt, azt is tudja, hogy kevéssel a stockholmi agyműtét után. Erre nekem is beugrik, itt állt a parton a sajtócézár Miklós Andor és neje Gombaszögi Frida, a nagy színésznő pompás nyaralója. Marton Erzsébet, Hatvány Lajos második felesége, aki jelenleg New Yorkban irodalmi ügynökséget vezet, alias Elisabeth Marton, valamelyik újabb pesti látogatása alkalmával mesélte is, hogy épp abban az időben kocsin vitte a váci réven át Gombáékhoz apámat meg Hunyady Sándort.

Forsriftos esküvő volt: malac, borjú, baromfi számolatlanul, bor, sör, pálinka, a helyi cigánybanda muzsikált. A művésznő és barátai arra sétáltak, apám, egy másik ifjú hölgy, nyilván Marton Böske, Hunyadyra nem emlékszik, de velük jött egy bájos svéd színésznő is — talán Noémit gondolta annak, az akkoriban nálunk tartózkodó norvég unokanővéremet.

Nos, ahogy ezek a dínom-dánomra bekukucskáltak, a vőlegény kiment, meghívta őket: ugyanez a ház, udvar, a vendégsereg a szabadban szórakozott. A frissen érkezetteket nem is kellett nagyon kapacitálni, ettek-ittak a többiekkel, később apám még föl is kérte a menyasszonyt. A fehér ruhás arának nem sok öröme telhetett benne: lassan, lomposan, imbolyogva, csoszogva táncolt, akár a medve a cirkuszban.

Korábban, ugyanezen a napon történt valami, amire Marton Böske ma is borzongva gondol. Még ahogy a kompon átkeltek, egy szörnyeteg-szutykos, redves földszín-arcú, vén cigányasszony erőszakosan, lerázhatatlanul jósol795