A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

emléke is, az, hogy az ő fia vagyok. Lefogyva, lerongyolódva ugyan, de elég jó egészségben értem meg az új világot. Budapest ostroma nem is annyira politikailag volt döntő az életemben, inkább emberileg. A gyereknek egy híd olyan örökkévalónak tetszik, mint a Gellérthegy vagy a Duna. És a házak meg a villamos is. És meg kell érnie, hogy mindez szinte egyik napról a másikra romba dől.-Ez az az élmény, amit igy fogalmaz mega Budapesti tavasz-Ar» Pintér Zoltán: „ Ez nem város többé... ez már nem Budapest, csak feketére égett, utálatos romok, gödrök, ide h'uíba jön akárki... ez a világ vége...?”- Majdnem olyan, mintha a szeme láttára végeznék ki a szüleit. Irtózatos sokk. Amikor először kimentem 1945. január 19-én a Duna-partra, és ott megláttam... Nem sírtam, mert az már jó, ha az ember sír. Valami abszurd, irreális, irracionális kép. Hetek kellettek, amíg ezt az új, vihar tépte panorámát úgy-ahogy megszoktam.- Mégis: miben bízhatott akkoriban?- Elég tájékozott voltam már tíz-tizenegy éves koromban. Járt hozzánk Az Est, Pesti Napló, Magyarország, Therápiás Közlemények, Délibáb, Színházi Elet, a Nyugat. Mindet elolvastam, gyakran első szótól az utolsóig, ahogy a gyerekek és öregek szokták. Volt már sejtelmem róla, mi a hitlerizmus, meg hát éltem is egy közegben, leestek morzsák az asztali beszélgetésekből. Tudtam, hogy valami nagyon kegyetlen, rossz, embertelen és gonosz dolog. Egész fiatalon láttam, amint a gyűlöletes dolog óriásivá nő, Európán, sőt Afrika egy részén is uralkodik, és a végén mégis vereséget szenved. A rossz ügy elbukott, és győzött az igazság. Látod, most én mondom a nagy szavakat. Ebben a harcban természetesen a szövetségeseknek szurkoltam Hitler ellen és a hazai hitleristák ellen, az ő rádióikat hallgattam, ha fogni tudtam. Végigkövethettem, hogy egy gyilkos, antihumánus ügy megszületik, naggyá nő, szörnyeteg hatalommá - de a végén mégiscsak levágják a szörny hét vagy hetvenhét fejét. Ez életre szóló és máig ható élmény. Hitet ad most is, és talán ezért bízom úgy benne, és remélem mindhalálig, hogy a hazugság, piszokság, csalás ideig-óráig győzedelmeskedhet, de végül, mint a Dickens-regényekben és a mesékben, minden jóra fordul. Vagy mint Molière darabjaiban, az utolsó percben megérkezik a királyi küldött, és rendet teremt. Én mindig várom a király küldöttjét.- Még azt akarom elmondani, a hamis papírjaimmal is mindennap volt hová mennem. Fél évig éltem úgy Budapesten, hogy reggel nem tudtam, hol alszom este. Akik befogadtak, valamennyien életüket kockáztatták. Kotsis Ivánék, és a többi jó barát. Tudom, ebben is szerencsésnek mondhatom magam, mert csak amit én megértem, az elmúlt fél században is hány volt, istenem, aki szertenézett, s nem leié honját a hazában. Nekem azonban ez az a város, ahol mindig volt hová mennem.

784