A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

- Térjünk vissza a jelenbe és [/így arányosra. Hiszen mégiscsak itt él, erről a vidékről írt legtöbbet. Nemcsak szépirodalmi alkotásokban bukkanunk gyakran lágymányosi helynevekre, a szociográfus valóságfaggató szemével is figyelte a kerületet. Milyennek látta és látja ma?- Nem szép vidék, nem is egységes. Ha idegenek szemével próbálom nézni, semmi különöset nem találnék benne. De aki itt él, annak talán épp ez a sokszínűsége érdekes, vonzó. Periféria volt, falu is, város is. Noha Budapest azóta hatalmasat nőtt, messze túlnőtt Lágymányoson, ebből a jellegéből máig megőrzött valamit. A külváros szépsége, költészete: ez a huszadik század ajándéka a magyar irodalomnak.- A Hadik kávéház iránt nem érez nosztalgiát?- Nagyon sajnálom, hogy nincs már meg a Hadik. Többször javasoltam, állítsák vissza, vagy legalább egy ilyen nevű presszót nyissanak a helyén. Tudod, ki mindenkijárt oda? Sokan megírták, regények születtek róla, az Egy foglalt páholy története Németh Andortól, és A kasfelmelszés e/őnyei-btn Devecseri is sűrűn emlegeti, s még mások is.- Budapest és a tizenegyedik kerület lakosai jól ismerik Karinthy Ferencet. Milyen érzés ez?- A televízió manapság személyükben is népszerűsíti az írókat, s olykor az én arcom is megjelenik a képernyőn. Persze kellemes, hiúságot legyez- gető dolog, ha az utcán, buszon vagy az üzletben felismernek. Fontosabb azonban, hogy ezáltal az emberek talán kissé nyíltabban beszélnek hozzám. Van bennük valami bizodalom, hogyha az írónak elmondják, ami foglalkoztatja őket, akkor az jó helyre kerül. Korunkban az írók mintha átvették volna a gyóntatok szerepét - természetesen a tanácstagokkal és pszichológusokkal osztva. Nekem pedig hasznos ez, hiszen abból élek, hogy az emberek beszélnek hozzám.-Az utóbbi húsz évben óriásit változott Liígymányos panorámája. Ilyennek képzelték egykor a jövő Lágymányosát?-Tegnap délután be kellett hajtanom a városba csúcsforgalomban. Innen a hegyről a Bartók Béla úton, Gellért téren, Szabadság-hídon át a Kálvin térre. Hát az valami iszonyú. Legalább fél óra, még több is. Kocsi, villamos, autóbusz, kocsi, kocsi. És be vagy zárva, se előre, se hátra, oldalt se lehet kitörni. Mint a Fellini-filmben. Káromkodtam persze végig a fél vagy háromnegyed órán át. De közben valami csöndes büszkeség is eltöltött. Hogy ilyen szörnyűséges világváros lett ez a mi kis Budapestünk, ez az én kültelki Lágymányoson!. A mi kis falunk, ahol felnőttem, és még láttam az omnibuszt a Villányi úton meg a kétkerekű tragacsokat, melyekkel a kibombázottak hur- colkodtak a front után. És most íme, a mindent eldugaszoló járművek tízezrei miatt szitkozódom. Megér az ember egyet mást, csak élni kell.

785