A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

háromszor jártam, egyszer a feleségemmel fél évig. Ennyi idő alatt az ember, ha egy helyen csücsül, már ellenségeket is tud szerezni. Tehát igyekeztem mindig annak az országnak életét élni, ahol épp voltam. De nekem ez mindig csak mozi volt. Modern, háromdimenziós mozi, ahol vannak házak, utcák, étel, ital, üzlet, pénz, politika, nők, sport. De számomra ez nem gilt. Majd fölgyújtják a villanyt, vége az előadásnak, és haza kell mennem.- Egyszer, hosszú külföldi tartózkodás után visszatérve, leutaztam a Balatonra. A Nemzeti Színház üdülőjében dolgoztam, írtam valamit, és ahhoz szükségem volt egy zsoltár pontos szövegére. (Hja, nem könnyű szegény realista írónak. Mindent tudnia kell, mindennek utána kell járnia. Nem írhatom hasból, hogy mi történt ekkor és ekkor, ki volt a miniszterelnök Magyarországon, teszem azt, 1902. június 2-án, ha épp ott tartok - azt is tudnom kell, sütött-e a nap, vagy esett-e az eső. Utánanézek még az időjárás-jelentésnek is.) Tehát szükségem volt egy bizonyos református zsoltár pontos szövegére, kitől tudhatnám meg? Dolgozott ott egy kedves, művelt pincér, a népi írók lelkes híve, s nekem az volt az érzésem, hogy ő bizonyára ismeri. Mert bizonyára református. Kérdem tőle, hová is járt iskolába: agyőri bencésekhez. Puff neki. Igen, mondja, kálvinista létére a bencésekhez. El is énekelte azt a zsoltárt. Hát ez a haza. Az ember valakiről, akivel soha vallási kérdésekről nem társalgón, mégis sejti, hogy református. Ezek kicsi dolgok, de azt hiszem, az irodalom túlnyomórészt ilyen kicsi dolgokból áll, vagy ilyesmikből is. Hadd idézzem Móriczot, akinek Lili lánya nemrég Kedves Mária címmel adta ki a leveleit. Az egyikben azt írja, nem szó szerint idézem, vonaton utazik, és mivel minden érdekli, rájön arra, hogy neki ebben az országban a zsellértől a báróig mindenki rokona. Ez nagyon fontos! Nézd, én elmúltam ötvenéves, nekem ebben az országban mindenkit ismernem kell. Nemrég írtam egy novellát a mai arisztokratákról. Mondanom se kell, hogy senki iam-fiam gróf vagy báró nem volt. De mégis, nekem ebben a kis országban mindent és mindenkit meg kell tudnom írni, az arisztokratákat is, a bányászokat is. Mert ha én ennyi idő alatt nem szedtem össze, amennyi egy novellához kell, akkor elmehetek a sóhivatalba. Mikor jutok én idáig Amerikában? Az irodalom, igaz, nemcsak ebből áll, de azért tudni kell. Hogy higgyen nekem az olvasó a lényeges dolgokban, ha a kicsiségekben hazugságon kap? Ez megint az idetartozás kérdése. Itt ismerjük legjobban a nyelvet, a körülményeket, az emberek fizimiskáját, és talán, hogy mi van a szívekben. Honnan tudhatnám én, mi van egy ausztráliai vagy afrikai ember szívében?- Nézd, a magyar újságok jelenleg igazán nincsenek a világ élvonalában, már ami a színességet, érdekességet, jól informáltságot illeti, ezt sajnos tudjuk. Mégis, hányszor előfordul, hogy este tizenegy tájban beszaladok az

780