A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Valóban, most látom meg, ott sötétlik lábánál a doboz. Elbúcsúzva a türelmes hangvadásztól, befelé vágok a folyóparti lapályra: itt volt még gyerekkoromban is a Lágymányosi tó, melyről az egész városrészt elnevezték. Fürödni, csónakázni jártunk ide, a víz közepén nádas sziget: klasszikus bú- jócskahely, s első szerelmi próbálkozásaim színtere. A tavat azóta feltöltöt- ték, néhány éve még e térségre akarták építeni az új Nemzeti Színházat, de különféle tervek után végül is, úgy tudom, ez lesz az állandó kiállítási terület. Egyelőre szeméttelep; egy kalibából kikecmereg az éjjeliőr, felcsatolja műlábát, főhadnagy úrnak szólít. Ugyanis a rendőrség szokott itt razziázni: bujkáló bűnözőket, csavargókat keresnek - mióta a Gellérthegy barlangjait befalazták, ez a telep lett az alvilág éjjeli menedékhelye, az erjedő szemét télen is meleg, némelyek úgy beássák magukat, csupán fejük látszik ki.

Felvilágosítom az őrt, hogy nem vagyok detektív, erre mérnök úrnak titulál, s elindulunk, a gidres-gödrös terepen, melynek roppant méreteit a Budafoki út távoli fényei meg a vasúti töltés sejtetik. A tompa éji derengésben itt-ott egy fura árny, a rosta, a dózer, locsolókocsi: a hűs kora hajnali szellő lábunk előtt kergeti-felhőzi a port... Mint a magyarázatból értesülök, a szemétnek is különböző fajtái vannak. Legértékesebb a szerves szemét, a háztartások és a vendéglők, üzemi konyhák élelmiszer-hulladéka. Télen főleg hamut rakodnak le, gödrökbe gyűjtik, salakkal temetik be. Az ipari szemét az üzemek hordaléka, kísérőm szagról ismeri, hogy melyik honnan való, mutatja is a leszórás helyén: ez az áporodott sztaniolos, bakelites a Beloianniszból származik, ez az édes, émelyítő illatú a csokoládégyárból, az a fémes-olajos meg a Kismotorból. Guberálni most csak a Szerves-trágyagyűjtő embereinek szabad, ők válogatják ki a rongyot, papírt, rezet, alumíniumot, de találtak itt már nyakláncot, aranyórát, fényképezőgépet, még fontsterlinget is. A leszórt szemetet aztán a dózer egyengeti el, rá salakot öntenek, azt is elplanírozzák. Odább a régebbi feltöltés teteje már bozótos: egy vadnyúl ugrik elénk, pillanatra megvakul a zseblámpa fényében, aztán eliramodik.

Az őr jó gazdaként a szerves szeméthez is elbiceg velem: nagy prizmákba rakják, s beborítják iszappal, hogy ne fertőzze a levegőt. Néhány hónap alatt megérik, akkor átrostálják, és vidékre küldik trágyának - ami a rostán fönnakad, a szemét szemete itt marad feltöltésnek. Az erjedés lomha, fülledt gőzei terjengnek, de a kupacok közt ezúttal nincs hálóvendég, akit meginterjúvolhatnék. Közben a sántikáló, kopasz éjjeliőr sűrű kérdezősködésem- ből mégis rájöhetett, mi járatban vagyok:- írónak tetszik lenni?- Miért kérdi?- Magam is lelkes híve vagyok az irodalomnak...- Hogyhogy? Ilyesmivel is foglalkozik?

774