A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
mindnek saját arca van, a jellemet hordozó s jól megkülönböztethető vonásokkal. Messziről, mielőtt még a jelzést kivehettem volna, felismertem: a baráti, kissé fontoskodó 27-es villamos közeledik-e, mellyel az iskolába jártam, az egykocsis, gyerekes, butuska 9-es, vagy a mindig tömött, szürkén robotoló, öregedő hivatalnok ábrázatú 49-es. S ez nem is képzelődés, az egyes vonalakon más-más kocsitípusok közlekedtek, kisebb-nagyobb különbségekkel; a mindennapos várakozásban megélesedett szem ezeket csalhatatlanul rögzíti. Az autóbusz széles arcával, távol álló szemeivel: bumfordi, nagyra nőtt, szeles kamasz kék tréningruhában, futás közben kivicsorítja sűrű fogait, a villogó hűtőrácsot. Loholnak, özönlenek e szilaj fiúk az éjszakában, oly gyorsan, számukat is alig olvashatni el, jön az 56-os, 58-as, majd - mintha valaki sorba rendezte volna— a 60-as Óbudáról, jön a 45-ös is, szédülten az egész napi körforgalomtól, aztán újra a meghitt, e lágymányosi vidéken otthonos 7-es, 1-es. Közben a villamosok is döcögnek haza a kelenföldi remízbe, a 4-es, a krisztinai 18-as, elsüvít egy áramvonalas 61-es stuka, de ezek még csak szállingóznak, nem olyan hirtelen s egyszerre csinálnak fájrontot, mint a buszok, társaik még soká kint csellengenek a sötét vágányokon. Feltűnik a sínvályútisztító kocsi is, ez a behemót, kétéltű éji vándor, az autó és villamos kereszteződése: gumiabroncsai közt acélkerekeket bocsát le a sínre, úgy söpri, kotorja a vájatot, de ha rendes szerelvény közeledik, udvariasan félreáll, nem akadályozza útjában. Majd ismét autóbuszok dübögnek új meg új rajokban, hatalmas sihederek, futnak, nyargalnak hazafelé, hogy kapuzárás előtt beérjenek. Háromszáz kalauz bóbiskol a bőrülésen, háromszáz sofőr érzi lábában a flaszter pihentető szilárdságát, derekában a nyújtózást. Játékvilág A pályaudvar előtti fakó villanyfényben üres a tér, csak egy unott mikrofonhang darálja vég nélkül a magasból: Pécs, Szentlőrinc, Sásd, Dombóvár, Keszőhidegkút, Pincehely, Simontornya... Kihalt a villamos- és autóbusz- megálló, rég bezárt a dohánypavilon, tejcsárda, üres a taxiállomás is, hiába cseng a telefonhívó. A tér és az épület minden zugában, a peronon, vágányok fölött, várótermekben, irodákban, restiben elnémíthatatlan ott ka- rattyol a sivár pincehang: Rétszilas, Sárbogárd, Pusztaszabolcs, Budapest- Kelenföld ... Mire idáig ér, toppra befut a pécsi gyors, a sok fáradt, gyűrött, eltörődött utas bőröndökkel, málnákkal a pályaudvarra ömlik, elárasztja a kijárókat, szétözönlik-hömpölyög kint a téren. Egyszerre járművek kerülnek elő, a sokaság megrohamozza a villamost, autóbuszt, a beálló két-három 752
