A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

senki álmát nem háborgatom kései ki-be járkálásommal. Különben is megszokták, tudják rólam, hogy nem bírok megülni: mikor a kijárási tilalom volt, a telek hátsó kerítésén kapaszkodtam át, keresztül-kasul csatangolva a szomszédos sötét réteket, kerteket, kutyákkal viaskodva, bokrok közt bujkálva, föl, egész a villanyfénybe dermedt Somlói útig.

Csak az álmatlan ember van igazán otthon az éjszakában - a többi, még ha a munkáját végzi is, csupán futó, kelletlen vendég. Nekem ez a kedves napszakom, délelőtt, délután pilledt, szórakozott vagyok, alkonyat után ébredek föl, akár a denevérek. Kapunktól különféle sétautak adódnak, a legrövidebb lélegzetű csak ide, a Ménesi út végéig, ahol vonatok dohognak ki az alagútból, megremegtetve a hegyet: oda-vissza egy cigaretta. Mészáros Agiéknál már sötét van, ha megjött a színházból, nemsokára el is oltanak. Csupán Bundi és Nudli virraszt a kertben, de engem ismernek, egy-egy kurta vakkantással agnoszkálnak; a virágzó gyümölcsfák mint fáklyák lángolnak az éjszakában. Visszafelé a Gombócz Zoltán utcán lehet ballagni, így áll a táblán, hosszú ó-val - ez a varázsos, nagy nyelvész, akiről tanítványainak számos regénye, színdarabja szól, életében folyvást hadakozott, hogy nevét helyesen Gombocznak írják. Most az utcával mégis megkapta a hosszú ó-t.

Kiadósabb séta a Ménesi út másik végéig. Elő lélekkel erre is ritkán találkozni, legföljebb a Búsuló Juhász néhány jókedvű vendégével vagy egy-egy végkimerülésig kószáló szerelmespárral - öntudat tekintetében meglehetősen ingatag, kettős kötöttségű alakok ezek, egyik szemükkel a múltat sírják vissza, mikor újságban hirdették az átutazó szobákat, másik szemük a jövőt fürkészi, a jobb időt, a talajmenti hidegek elvonulását. Ebben az irányban van, rögtön mellettünk, egyik legbiztosabb éji támaszpontom: Laci barátom mérnöki rajzain kotlik, olykor még nálam is tovább égeti a lámpát, Panni éjfélkor készül el a vacsorával, de még egy óra tájt is kapok feketét. S míg a majoránnás birkahúst vagy a csokoládétortát eszem, teli szájjal korholom őket, hogy milyen csúnya bohém vircsaft így elseje után elfőzőcskézni az egész havi kosztpénzt, beosztással kell élni, nem a szomszédokat traktál- ni... Ez így megy évek óta - megyekén is tovább: az utcán elsuhan előttem Hafiz, a hatalmas, bozontos perzsa kandúr, ő az én egyetlen lelki rokonom itt a Ménesi úton, javíthatatlan éjjeli tekergő, szertelen és elkényeztetett, kerteken, grundokon át, fát, falat, kerítést megmászva kóborol a vágyai után: ismerjük, számon tartjuk egymást, akár a hivatalos csavargók, s ha in- nen-onnan rémisztő macskaüvöltés hasít a sötétbe, tudom, ki a bűnös.

Mióta a Villányi úti lakótelep fölépült, s a foghíjakat is töltik ki, a kis Vigadó forgalma felduzzadt: a falitáblán az Esti Hírlapból kivágott bírói ítéletek figyelmeztetnek a garázda viselkedés várható következményeire, nem

745