A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

feledkezve meg azon józan vendégekről sem, kik nem átallnak blokkot váltani ittas társaiknak. Sajnos tizenegykor már zárnak, a leghívebb törzsvendégeket is kirekesztve, Galina urat, a gáz- és vízvezeték-szerelőt, és Csuli barátunkat, aki csak azért szokott beugrani ide színház után, mert az újraol- tási bizonyítványával is igazolni tudja: kicsi korában sikerrel beoltották. Továbbá, mert már a Bibliában is írva vagyon, hogy inni kell, fölemlítvén Noéról, hogy többet ivott a kelleténél.

Tizenegyig bugyog a krémkávé a Bartók Béla úti Mackó gépeiből, ahol kaviár, gombasaláta, olasz halsaláta, majonézes zöldborsó kínálkozik az üvegfalú hűtőszekrényben, mint akármely pedigrés pesti Mackóban, a szövetkezeti borkóstoló kis kancsói tízféle színben tüzelnek, még háromputtonyos tokaji aszút is ihatnak, egy decit tizenhárom forintért a lottónyertesek; éjfélig tart nyitva a körtéri állóbüfé, más néven Lordok Háza. Itt valóban szerények az árak, az esti műszakból jövők meg a magamfajta önkéntes bakterok, akiket orv éji éhségek is űznek, 6,30-ért kapnak zóna sertéspörköltet, 2,80-ért főtt kolbászt, 3,20-ért túrós metéltet - igaz, a helyiségnek a tisztasági versenyen nem sok esélye volna az országos vándordíjra. Az állványokon halomra gyűlik a szennyes edény, használt evőeszköz, negyedórákig várva, hogy egy asszony csak úgy puszta kézzel összeszedje. S míg a tésztamaradványok kabátom ujjára ragadnak, sóvárogva gondolok vissza a habos-tükrös prágai büfékre, ahol fehér kötényes, kosaras lányok állnak lesben, hogy mikor nyeli le a vendég az utolsó falatot, mindig csillogó tisztán hívogat a márvány, s az éhesek szeme láttára, öles serpenyőkben sül a virsli, a lángos, rotyog a zsírban a fűszeres vagdalt hús. És ha már Prága: a korsó sör gőzében a Vencel téri feledhetetlen húsboltok emléke is felköd- lik. Kívülről közönséges hentesüzletek, s ötödször kellett ott járnom, míg rájöttem titkukra: a vevők belépnek és eltűnnek, mint a süllyesztőben. Hátul ugyanis falépcső vezet le az alagsor langyos illataiba; néhány asztal, szék van odalent és egy parányi konyha, ahol reggeltől estig frissen készül az ovar-nak nevezett s tormával felszolgált meleg, mócsingos fejhús, a főtt csülök és oldalas, apárek, vagyis a zaftos, fűszeres cseh debreceni, továbbá a nap minden órájában kapható tüdőleves és májleves, egy tányérban legalább tizenkét fejedelmi gombóccal - hozzá erős, tömör pilzeni sör. Feleségem már tudta: ha nem vagyok található egész Prágában, bármely napszakban itt kell keresnie, az „ovar” gyalult faasztalainál, esetleg a szomszédos „ribá”-ban, a tengeri halak hideg-meleg büféjében. Ez is olyasmi, amit legszívesebben a kocsihoz kötnék és idevontatnék, a körtérre. A cseheknek ugyanúgy nincs tengerük, ahogy nekünk, ezzel csupán Shakespeare ajándékozta meg őket, a Téli rege egyik jelenetét a „cseh tenger közelében” játszatva; mint született szigetlakónak, nyilván eszébe se jutott, hogy létez746