A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

egykor kiszorított - magával ragadni már nem bírta csapatát. Új szokása lett azonban, hogy mindenért a társaival pöröljön: folyton a labdát kérte, dühöngött, kiabált, ha meg nem volt benn az akcióban, messziről dirigálta, kritizálta. És ha egy támadás elakadt, vagy akár ő maga késett le róla, vég nélkül lamentált, még a meccs után is, legorombítva nemcsak a játékosokat, de mindenkit, akinél ellenvéleményt szimatolt. A hajdan oly népszerű Mackó, ha most elkapott valakit a fedett uszoda előcsarnokában, az csak a fejét forgatta, hogy mikor állhatna odébb.

Válságos, szorult helyzetben azelőtt is gondolkozás nélkül faultolt, ez már hozzátartozik a vízilabdához, amelyben ő - a többi nagy játékoshoz hasonlóan - sosem a tiszta, szép sport örömét, hanem csakis a győzelmet kereste. De újabban szinte minden megmozdulásában ott volt a szabálytalanság: alattomos rúgások, taszítások, elúszás, durva szerelés, örökös vita a játékvezetői ítéletekkel-a bírák már utaztak rá, s volt úgy, hogy több időt töltött a parton, mint a medencében. Egy téli kupamérkőzésen szembekerültünk egymással. Elfogódottan kezdtem, óvatosan kerülgetve, de az első összecsapás után, pedig nem is sikerült leszerelnem, a labdáért harcoló ellenfelek ösztönével megéreztem, hogy ezúttal én is győzhettem volna: már nem a régi, valami megtört benne. Agresszíven, kellemetlenül játszott, kétszer hasba is rúgott — és mégsem féltem tőle, nem feszélyezett többé a nagyságnak az a bénító tisztelete, amely már eleve lefegyverzi a szemben állót.

Ekkoriban terjedt el a híre, hogy Mackó egyesületének vezetői egy fiatal egri fedezettel tárgyalnak. Ez a fiú, Gribárszky II. mindössze tizennyolc éves volt, korához képest még vézna, fejletlen is, de ha a vízbe ugrott, uszonyai nőttek: fürge, szemfüles, pimasz kis csuka, ördöngös testcseleivel s pompás lövésével valóságos csodagyereke a vízipólónak, és vérbeli half játékos. Most készült az érettségire, s Egerben jó állást ígértek neki, de ő Pestre vágyott, a műszaki egyetemre: a tekintélyes fővárosi egyesület mindebben segítségére lehetett.

Mackó mintha nem akarta volna észrevenni, miről is van itt szó; csak rótta a hosszait fáradhatatlan. Egy ilyen reggeli tréningje után összetalálkoztunk a kis meleg vizű medencében, ahol a kemény munkában elmerevült izmait lazította. Jó elterülni ebben a bágyadt langyosságban, a lépcsőkön ülve, vagy lassúdan mászkálva-tempózva csupa semmiségről fecsegni, régi csínyekről, eltűnt cimborákról, nézni a gumisapkában úszkáló nőket. Ahogy így lötyögtünk, odajött hozzánk Bezerédi, Mackó első mestere, aki most is valamelyik kis csapatnál, a lágymányosiak utódjánál volt edző. Az öreg harcos lebukott a víz alá, fröcskölt, prüszkölt, aztán egyszerre csak megállt Sándorft előtt.- Mikor hagyod már abba?

725