A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

A következő magyar gól még meglepőbb volt. Kiúszásnál a mi centerünk érte el a labdát, tőle balra sprintéit előre Sándorfi. A center odajátszott neki, Mackó a levegőben elkapta, még csak nem is igazított rajta: messziről, fél pályáról célozta meg a német kapu bal felső sarkát. A labda hosszú, lapos ívben szállt, mintha zsinóron húznák - a kapust oly váratlanul érte ez a merész, gyors, a csapatok szokásos fólfejlődése előtti akció: beleragadt a vízbe, még csak utána se nyúlt a lövésnek. Pedig jó kapus volt.

A mérkőzés után eljátszották a Himnusz-t, és a kormányzó fia átnyújtotta a kupát a győztes magyar vízilabdázóknak. Fényképészek szaladtak elő: a fehér ruhás ifjabb Horthy átkarolta a még vizes Sándorfi vállát, úgy állt a lencse elé. Ekkor a közönség áttört a kordonon; körülvették, ünnepelték, tapogatták a magyar fiúkat, a csapzott, összevissza karmolt Mackót pedig valóságos díszmenet kísérte az öltözőbe. Én is velük sodródtam, sőt mint ifjú sportoló, akit a fürdősök ismertek, bejutottam egész a hűvös kabinokig, s így néma tanúja lehettem annak az interjúnak, melyet a Nemzeti Sport munkatársa folytatott le a magyar csapat legjobbjával.

Az újságíró, Fáy Béla csak nemrég került a sportláphoz, néhány évvel azelőtt megnyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt, s szépirodalmi ambíciói is voltak. Afelől faggatta Sándorfit, hogyan született a két utolsó gól: előre megfontolva vagy a pillanat ötletéből, mit érzett közben, mire gondolt? Mackó e kérdésekre csak azt felelte: - Benyomtam nekik. - Fáy Béla erre újra megmagyarázta, hogyan érti: nem remegett-e a keze, mikor egyedül állt a kapu előtt, hiszen tudnia kellett, mi a tét, és hogy például a győztes gólnál megbeszélték-e kiúszás előtt a centerrel ezt a villámgyors passzt és lövést, vagy csak az adódó helyzet ihlette az akciót? Sándorfi csupán az előbbi válaszát ismételte meg.

A Lágymányos valaha a Duna egyik ága volt vagy inkább mocsaras árterülete a budai parton, ahol nyáron is megült az iszapos víz. Mikor az összekötő vasúti hidat építették, a magas töltés kettévágta ezt az óriási pocsolyát. Északi fele nádas, szittyós tavacskává kerekedett; ezt később feltöltötték. A déli részt ellenben, amely összeköttetésben maradt a Dunával, állandóan kotorták, és holtággá, téli kikötővé mélyítették; az álló és folyó víz közt hosszú, keskeny fóldnyelv húzódik. A földnyelv Duna felőli oldalán halászbárkák sorakoznak, míg az innensőre, a holtágba nyári uszodák települtek, kabinsorokkal, homokkal, a vízbe süllyesztett hordókon ringó pallókkal, a MUE, az NSC, a Levente, a Gyenes, azaz ingyenes. Ezeket két úton lehetett megközelíteni: gyalog felülről, a vasúti híd meg a töltés felől; a Budafoki úti autóbuszmegállótól pedig, vagyis az öböl túlsó partjáról, csónakon. Az átkelésért személyenként tíz fillért kellett fizetni Simanek bácsinak, a révésznek, aki egyben telepőre és kabinosa is volt a legalsó uszodának.

707