A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Forró nyári vasárnapokon, mikor az öreg nagyon el volt foglalva az öltözőknél, kamasz fia evezett át a ladikkal, ha a túlsó parton, a Hengermalom alól felhangzott a kiáltás: — Simanek! Simanek! - A fiú többnyire fekete klottnadrágot viselt, és már júniusban sötétbarna volt a bőre. Tulajdonképpen Albertnek hívták, de senki sem nevezte Bercinek; a környék ifjúsága Mackónak szólította, nyilván tömzsi alakjáért és ringó, lomha járásáért.

A vízilabdázók általában versenyúszókként kezdik pályájukat. A lágymányosi vizeknek ez a gyermeke azonban rosszul úszott: görcsösen, fröcskölve, ahogy a parasztfiúk a patakban. O a labdába volt szerelmes, elemista korától fogva, mióta a poros Hengermalom úton először rúgott a zsineggel átkötött rongycsomóba. Ünnep volt, ha egy ócska, elfeketült teniszlabdához jutottak; naphosszat eljátszottak vele. Futballt, egyérintőst, lábteniszt, vagy csak dobáltak, rugdostak egykapura. Ki mondhatná meg, hogy a földre pattanó labda merrefelé fogvisszaugrani, ki tudja, hogy milyen fals van benne? Kiszámítani lehetetlen, nincs rá idő, ehhez valami különleges érzék kell, olyan, mint az abszolút hallás.

Még legkevésbé a vízipóló érdekelte; otthon, a strandon inkább fejelni szokott a parti homokban, s csak unalmában ugrott be a vízbe, a kapura lövöldöző játékosok közé. Az uszoda gazdája kis egyesület volt, másodosztályú, bár valaha úttörője a magyar sportnak. Júniustól szeptemberig az egykori versenyzők meg a fiatalok minden vasárnapot kint töltöttek a Lágymányoson, csomagból ebédeltek; az idősebbek családjukat is elhozták. Már délelőtt elkezdték a kétkapuzást: ilyenkor a régi nagyságok is vízbe szálltak, a tartalékok, ifjúságiak is, s vegyes csapatokat alakítva, barátságos klubközi mérkőzéseket vívtak végkimerülésig. Ha valaki kifulladt, más ugrott be a helyére, így olykor Mackóra is sor került. Egy vasárnapon Komjádi Béla, a magyar vízilabdázás atyamestere kihozta a válogatott csapatot, egész napos táborozásra. Külföldi túrára készültek, s erősíteni akarta a fiúk állóképességét: több órás edzést tartott a hideg vízben, váltott ellenfelekkel. A válogatott vagy harminc gólt dobott, de mikor befejezték, Komi bácsi odaintette magához a kis Simaneket, megkérdezte nevét, majd többek hallatára így szólt: - Látják, kérem, ebből a gyerekből lehet pólózó.

Komjádi nem sokkal ezután meghalt, e szavak mégis elhatározók voltak Simanek pályájára: az egyesület vezetői fölfigyeltek rá. Ekkor tizenhat éves volt, s tanonc egy Fehérvári úti fűszeresnél. Edzésbe fogták, és hamarosan kitetszett, hogy Komi bácsit ezúttal sem csalta meg a szeme. A rendes tréningeket hétköznap tartották, késő délután, mikor a játékosok már ráértek. A nyár őszbe fordult, a víz metsző hideggé hűlt, az alkony hamar ráborult az uszodára, de a fiúk nem bírtak elszakadni a labdától; a derengő félhomályban is ott döngették a tutajra erősített kapukat, nyelték a keserű kormot,

708