A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
te, és - az állandó drágulásban - jóval nagyobb haszonnal adta tovább. így aztán háromszor, négyszer, hatszor annyit keresett: mindig sokkal többet, mint mi. Hiszen a tőkéje is összemérhetetlenül súlyosabb volt: nyilván másfelé is lehettek érdekeltségei. A bolt csupán cégérnek kellett neki, amely mögött jobbára már a saját üzleteit bonyolította, valamit nekünk is juttatva. Egy ízben fellázadtam: bizonyos jutazsákügyletnél, amikor közvetítőként szerepeltünk, kijelentettem, hogy ha feles társak vagyunk, akkor igazság szerint a haszonból még ötszáz pengő jár.-Mi jár nektek? - futotta el Bélát a düh vörösre, s öklével olyat csapott a pultra, hogy a bolt beledördült. - Én hozom az árut, a pénzt, a vevőt - mire kelletek nekem ti? Amit leadok, puszta jóságból adom, a rokonaimnak: elég marha vagyok!... És még ti követelőztök? Te beszélsz igazságról? Nesze, itt az ötszáz pengőd... Fogta a bankókat, és apró darabokra tépte, a tüzes kályhába dobta, majd kirohant az üzletből. Már néhány nap múlva kiderült, hogy nagybátyám nélkül teljesen leállt a bolt, s amit ő morzsaként szórt nekünk, még mindig sokkal több, mint amennyit mi magunk, tőke és áru híján a detail, kicsinybeni forgalommal össze tudunk szedni. Talán egy hét telt el: akkor bejött a felesége, és elmondta, Béla úgy meg van sértve, hallani sem akar rólunk, el ne áruljuk neki, hogy ő itt járt. De mégis, annyira bántja őt ez a családi háborúság: legjobb lenne, ha bocsánatot kérnék férjétől, délutánonként most a Spolarichban kávézik. Anyám is ezt kívánta, akkoriban már vakon bízott öccsében, s elém is példaképül állította buzgalmáért. Erre én felkerestem a kávéházban, megkövettem, és kértem, jöjjön vissza. Béla még egyszer elsorolta sérelmeit: láthatjuk, mondotta, hogy őt nem a pénz, csakis az elvi igazság érdekli - utána újra szent volt a béke. Hiába, neki is szüksége lehetett miránk. De aztán jöttek vidámabb napok is. Bélának volt egy barátnője: molett, szőke nő, egyébként nagyon hasonlított a feleségéhez. Néha elsétált az üzlet előtt, nercbundában, magas sarkú cipőben, nappal is felékszerezve, és benézett; nagybátyám ilyenkor valami ürüggyel kiszaladt. Állítólag mindenféle drága ajándékot vett, és lakást tartott neki: ott szokott a barátaival szórakozni. Nyáron, ebédszünetben meg a Duna uszodába mentünk — ő még akkor is Beitschernek nevezte -, Bélának számos öreg pajtása járt oda, egykori sportemberek, old boyok, ivócimborák, jókedvű kereskedők. Napozás közben a régi időket emlegették, Kahanomoku herceget, a sötét bőrű világbajnokot, aki a kraulozást feltalálta, meg Zsákot, a csodakapust, vagy heccelődtek, egymás fülébe kiabáltak, mintha már nagyothallanának, a víz alá buktak, fröcsköltek, hancúroztak, söröztek. 692
