A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
Csak hát a szenvedélyein nem bírt uralkodni. Ha egyszer elfogta a düh, elvesztett minden mértéket: némely rosszul sikerült mérkőzés után félórákon át ordítozott a kabinok közt, gyalázta a csalárd bírákat, a sportélet vezetőit, megrészegedett saját hangjától s ilyenkor a legképtelenebb gyanúsításokig ragadtatta magát. Később, amikor jobban összebarátkoztunk, higgadtan beszélt a Gunst-ügyről is, egy percig se mentegetve magát: hiba volt, tévedés volt, szívéből sajnálja. De már abban, hogy a válogatottból kihagyták, mindenféle bonyolult összeesküvést látott, ellenségei manőverét, hajszát, rágalomhadjáratot, és hogy ő tudja, kik szomjaznak a vérére, meg is mondhatná, ha akarná. És vissza is vonul, ha ez a boldogságuk egyeseknek (hogy kiknek, sosem derült ki), hadd lássa a világ, mire jut a magyar vízilab- dázás Németh János nélkül. De őt aztán ne vádolja senki, és így tovább... Az átigazolási időszak késő ősszel volt; a tél és tavasz előkészületekben telt a nyári évadra. Jamesz rögtön át is vette a csapatot, és nagyon erős edzést kezdett: hosszú úszásokkal, gyors, sűrű sprintekkel, végtelen passz- és lövésgyakorlatokkal, egykapuzással. A fiúk tréning után is együtt maradtak: többnyire a Sabariában vagy a budai Gül Babában ültünk le egy-egy pohár világos sör mellé, hogy megbeszéljük a tapasztalatokat, terveket, no meg hogy a csapat minden ízében összegyalulódjék, s kialakuljon az a baráti szellem, amely nélkül semmilyen együttesnek nem lehet tartós sikere. Szóval éreztük mind: új szelek fújdogálnak a Fradiban, s egy kemény, céltudatos akarat irányítja a dolgokat. Az összeállításról egyelőre nem volt szó. De csakhamar észre kellett vennem, hogy Némethnek velem különleges tervei vannak. Feltűnő gyakran küldött a kapura lövöldöző csatárok közé; ejteni, dopplerozni tanított — mi szüksége erre egy hátvédnek? Nyilván abból indult ki, hogy ha rablóból lesz a jó pandúr, állóbekkből is lehet csatárt nevelni: azokat úgyis egy bordában szőtték, ismerik egymás minden moccanását. Mert hiszen középcsatár kellett a csapatba, s hogy némely húzásom jobban sikerült, edzőnk már nem is titkolta: engem szemelt ki. Gondolhatják, felkavart ez a kombináció. Melyik hátvéd nem álmodik arról, hogy egyszer gólt is lőhet? - s íme, én a legelsőtől tanulhatom a csatármesterséget. Németh nem is sajnálta tőlem az idejét, félre-félrevitt a fedett uszoda medencéjének egyik sarkába, magya- rázgatta a lövések, csavarások titkos fortélyait, meg a víz alatti lökéseket, rúgásokat, melyekkel a hátvédek öleléséből kell szabadulni. Hazafelé menet is, ki a téli Margitszigetről, nemegyszer belém karolt, emlékeiből mesélt, nevezetesebb gólokról, utazásairól, távoli országokról, elfeledett régi vízilabdázókról, Padou-ról, a jeles franciáról, ki még negyvenöt éves korában is válogatott volt, meg a magyar sport úttörőiről, az FTC hajdani titán670
