A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Ferencvárosi szív A bban az évben az FTC vízilabdacsapata egyszerre több ponton is megerősödött. Az UTE-ból átlépett Németh János, vagyis Jamesz, a rettegett középcsatár, többszörös világbajnok, olimpiai bajnok, a magyar vízisport egyik felejthetetlen csillaga. Átigazolását kérte továbbá a III. ke­rületből Bródy, ugyancsak világbajnok, s az egykori olimpiai győztes arany­csapat kapusa. És az MTK-ból a ferencvárosiakhoz léptem át én is — noha eszembe se jut, hogy magamat akármilyen tekintetben a vízilabdázás emlí­tett nagyjaihoz hasonlítsam. Hiszen fiatal, vékonyka voltam, inkább lelkes, mint tapasztalt, inkább technikás, mint állóképes - pedig egy megbízható hátvédnek mindenekelőtt testi erőre, súlyra van szüksége. Annyit azért el kell mondanom sajátosan megszakadt sportolói pályafu­tásomról, hogy az korán indult és igen változatos volt. Tizenegy éves ko­romban tűntem fel, egy újpesti „békaversenyen”, ahová Nógrádverőcéről vitt el az ott nyaraló Szigeti IL, s amelyet az UTE lila-fehér színeiben meg is nyertem: egy csokoládés minyon volt a győzelmi díj. Akkor még gyors­úszónak készültem, és a japán sprinterek technikáját tanulmányoztam. Egy-két évi edzés után azonban látni lehetett, hogy nem ez az utam, és mégse én leszek a magyar Miyazaki; - lassan elkedvetlenedtem s az atléti­kában próbálkoztam. Néhány esztendei szünet után, hatodikos koromban szálltam újra vízbe, az Eötvös-gimnázium vízipólócsapatának hátvédjeként. Rövidesen a magyar középiskolai válogatottba is bekerültem: 10:1-re ver­tük az osztrák diákokat. S jóllehet az egyetlen (udvariasságból, edzői utasí­tásra beengedett) gólért, amelynek közelében sem voltam, a Virradat című hetilap engem hibáztatott, ez csak az ellenlábas Pesti Naplómk\ dolgozó apámnak szánt sportszerűtlen mélyütés volt, és akkor már biztosan tud­tam, hogy vízilabdázó leszek, állóbekk, semmi más. Gimnáziumbeli sport­társaim mind az MTK-ban játszottak, engem is oda hívtak: így előbb az újonc, majd az ifjúsági csapatban küzdöttem a kék-fehér színekért. A sportolók abban az időben klubról klubra vándoroltak: ebben szerepe volt mindenféle baráti, politikai, még anyagi szempontnak is, hisz az egye­sületek versengtek egy-egy jobb játékosért, álláshoz és más előnyökhöz jut­tatták. Én ugyan jól éreztem magam az MTK-ban, a kitűnő Schlenker keze alatt, de bizonyos nosztalgia és titkos rokonszenv már régen vonzott a fe­665

Next

/
Thumbnails
Contents