A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

- Mi!? - háborodott fel Tibor. - Hogy én itt gürcöljek reggeltől estig, ti meg elvisziteka lózungot? Ha fele, akkor gyere ide, mérd te is a ponyvát!- Hát majd idejövök és mérem!

Tibor homéri kacajra fakadt, de a vitát fel kellett függeszteni, mert bejött egy vevő, és a vevő szentség, ez a kereskedő első törvénye, a vevőt készségesen ki kell szolgálni, még ha az egyszülött fiam haldoklik is éppen. Később hátrahívta anyámat a kis irodába, és az üzleti könyvek alapján bebizonyította, hogy nagyapám után voltaképpen nem maradt semmi; ami portéka volt és van, az mind bizományi áru, tehát a nagykereskedőé, a kassza üres, a berendezés meg van terhelve, a bolt pedig olyan rosszul megy, éppen most akarja elbocsátani az egyetlen segédet. Anyám nem ismerte az üzleti könyveket, de ismerte Tibort, és egy szót sem hitt el az egészből. Amit a fejébe vett, annál meg is maradt: végrendelet nem volt, itt mindennek fele az övé.

Napokon át vitáztak, marták egymást. Tibor látta, hogy emberére akadt, alkudozni próbált. Felajánlott előbb havi száz, aztán százötven, majd kétszáz pengőt, azzal a föltétellel, hogy anyám be se teheti lábát az üzletbe. De anyámat ezzel csak még inkább feltüzelte: most már követelte, hogy vegyék föl a leltárt, és indítsák meg a hagyatéki eljárást.

Tibor végül is megunta az egészet, rácsapott a pultra:- Én veled nem verekszem, Aranka, csinálj, amit akarsz. Maradj te az üzletben, én elviszem a fele árut és kész.- Hát majd itt maradok! - felelte anyám elszántan.

Tibor rögtön kocsit hozatott, és berakta a fele árut. Persze, csak kilóra felezték meg, anyám nem értett hozzá, s hagyta, hogy kihordják a drága ponyvákat, vitorlavásznakat, zsinórokat, a zsinegből a vékonyát és a kötelekből a kelendőbb számokat. Ami ott maradt, csupa kis értékű, eladhatatlan, vagy csak isten tudja, mikor eladható „bóvli" volt: kenderzsákok, amelyeket egyenként, apránként hordanak el a vevők, hiszen akinek több kell, úgyis nagykereskedőhöz megy, mert ott olcsóbb, vastag csomagolóspárga, amit gombolyagonként, sőt méterenként vásárolnak a környék boltosai meg a háztartások. Tibor elvitte magával a segédet is, hogy majd másutt nyit üzletet, vagy betársul valahová. Arra számított: ha anyám egyedül marad és nem boldogul semmivel, majdcsak visszahívja őt; - nem lehet az, hogy Karinthy Frigyes felesége komolyan zsineggel és kötéllel akarjon kereskedni.

Anyám tehát ott maradt az üzletben, a sokféle kenderszagú áru közt, amelynek nevét se tudta. Azonnal telefonált nekem a Marton-irodába, ahol már úgyis az utolsó napjaimat töltöttem. Én aztán lementem az üzletbe, hogy segítsek a vevők kiszolgálásánál.

661