A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
eszerint a mai napon kétezer, azaz kettőezer pengőért megvásároltuk tőle a listán felsorolt tárgyakat, e sohanemvolt összegről rögtön nyugtát is adott, két hiéna aláírta, hogy előttünk, mint tanúk. Maradt tehát minden a régiben, minden bútor, kép, szőnyeg a helyén: soha emberfia tőlünk apám adósságai miatt el nem perelheti többé! Kamasz fejjel nem is nagyon értettem, miért kezd anyám újra sírni, miért kuporog egész nap vörösre dörzsölt szemmel a dívány sarkában. A hiénák is megkapták, ami még járt nekik, s elégedetten rajzottak kifelé. Vezetőjük, a főhiéna az ajtónál elfogott.- Gratulálok - mondta és odanyújtotta a nagy, szőrös tenyerét. A többiek is sorra megszorongatták a kezem. Még az a vén boszorkány is megdicsért, és egy csillogó ötpengőst adott ajándékba. Én a pénzt a levegőbe dobtam, úgy kaptam el, hogy a tenyerem összecsattantottam. {Baracklekvár és más történetek. K.u.K. Kiadó, Budapest, 2001. [Unikum Könyvek] 43—55. old.) 650