A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
II. "Én, fájdalomherceg" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
más lenni, csak költő. Pár hónapig a Színházi E/etné\ is dolgoztam, a hirdetési osztályon, időnként 5 pengőt kaptam a munkámért. Aztán a Szép Szó szerkesztőségének lettem tagja, ezért nem fizettek, de a verseimet közölték. Ignotus Pál volt a szerkesztő, sok költővel és íróval összeismerkedtem itt, például József Attilával, Radnótival. Amíg még otthon laktam, a lakásunkon találkoztam apám író barátaival, főként Kosztolányival, Somlyó Zoltánnal, Füst Milánnal; később a Hadik kávéházban, amikor a Reviczky utcába költöztek, a Centrálban kerestem föl apámat, itt Szabó Lőrinccel, Erdélyi Józseffel ismerkedtem meg. Erdélyi nagyon megkedvelt, Deve- cserivel együtt meghívott Pilisszántóra, jól tartott egész nap. A Nyugathoz Devecseri vitt fel, több versemet közölték, Babitshoz aztán rendszeresen följártunk, gondosan olvasta és bírálta a verseimet. 1937-ben megjelent egy szerény kötetem a Nyugat kiadásában, Etel és ital címmel. Hogy miből éltem? Apám adott pénzt a kávéházban, ha nem felejtettük el mind a ketten. Az idegeimmel ekkoriban nem volt baj, csak szórakozott voltam, az időt nem tudtam beosztani és kihasználni - szerencsére senki sem kérte számon, nem felejtek-e el ebédelni. Apám halála után nehéz korszak következett, nem volt kitől pénzt kérni. Cini és Tomi segítettek, ahogy tudtak. Huszonnégy éves koromban váratlanul behívtak katonának, ez szörnyű volt. Az első hetekben még próbáltam alkalmazkodni, de aztán végképp nem értettem, mit akarnak tőlem. Összeestem, ideggörcsöm volt, szívgörcsöm. Bevittek a katonakórházba, nem akarták hinni, hogy csakugyan beteg vagyok, hónapokig vizsgáltak, gyötörtek. Végül adtak egy papírt, amely szerint szívbajom miatt katonai szolgálatra alkalmatlan vagyok. Az irodalom ebben az időben nem sokat jövedelmezett. Arankáék valami zsinegüzletet örököltek, ebből tartották fenn magukat: Cini időnként a pénztárból kilopott nekem néhány pengőt, ezen tengődtem. Sanyarú korszak volt, sok éhezéssel. Aztán még nehezebb napok következtek, utcai razzián többször elfogtak, mert sohasem hordtam igazoló iratot magamnál. 44 decemberében a nyilasok felcipeltek a Svábhegyre, két hétig gyötörtek a Majestic szállóban. Mindez eléggé megviselte az idegrendszeremet. Ezekben az években keveset írtam, sokat éheztem. Sokszor szorongtam, kényszerek kínoztak, hallucináltam is. A nyilas üldözők még évek múltán is fel-feltűntek rémlátásaimban. A felszabadulás után a Fővárosi Könyvtárban helyezkedtem el. Talán két évig dolgoztam ott, egyik-másik fiókban, s főként a központban; jó dolgom volt, de nem nagyon tudtam a munkámra összpontosítani a figyelmemet. Szerény nyugdíjjal elbocsátottak. Belső sugallat hatására Badacsonyba utaztam, ott is maradtam három-négy évig. A sugallat nyomán azt hittem, hogy 609
