A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

II. "Én, fájdalomherceg" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Apámról

N

agyon szeretett enni. Emlékszem, a régebbi években esténként vacsora utáni csemegének mindig hozott haza kerek édámi sajtokat, különleges kolbászokat és déligyümölcsöt. Ha a csemegepiacon új áru jelent meg, az elsők között próbálta ki, lelkesen. Mohón, kicsit falánkul evett -körözöttet, rokfortot, ilyesmit sajátkezűlegkészített el. Gusztussal, sokáig keverte az ízletes pépet, míg sűrű lett és szép színű, akkor nagy falatokban, kevés kenyérre kenve fogyasztotta el. A kenyérből nem szelt karéjokat, hanem törte. A levest szerette csészéből inni.

Az utolsó években az evés kettős mámort jelentett számára. Menekvés volt, fedezék, ahová átmenetileg elbújhatott irtózatos életkörülményei elől. Ha az ízek halmazába temetkezett, elfelejtett maga körül mindent.

Jó volt nézni, ahogy eszik: látva a felelőtlen örömöt, az ember megnyugodhatott. Bár azok számára, akik szerették, ez a megnyugvás nagyon ideiglenes lehetett csak. Tudtuk, hogy mihelyt feláll az asztaltól, s kevés pihenés után dolgai után indul, és a környező tárgyak, jelenségek visszakapják fényüket, élességüket, a jótékony ború felszáll és eltűnik.

Ami jólesett neki, abban egyébként is mértéktelen volt. De póz nélkül, szinte magától értetődően volt az. Ha egyszer megtartóztatta volna magát, emberi karaktere változott volna meg. Ilyen volt, s ezt a többiek is természetesnek találták.

Mindig sietett. Az utóbbi években, mióta elköltöztem hazulról - bár ellentmondásosnak látszik -, sokkal többször találkoztam vele, s sokkal több alkalmunk volt beszélni egymással, mint otthon. Ha meglátott valahol véletlenül az utcán, rögtön mosolygott, s már messziről nyújtotta felém a kezét. Mosolyában semmi sem volt abból a konvencionális formából, amellyel az emberek általában üdvözölni szokták egymást nyilvános helyen. Aztán rendszerint megmondta, hogy ide és ide megy és megkérdezte, elkísérem-e? Az utcán éppúgy viselkedett mint zárt társaságban, szobában.

Éppolyan elfogulatlanul, közvetlenül beszélt és mozgott, érzelmeinek éppúgy kifejezést adott, nevetett, meg-megállt, sóhajtott, elkomorult vagy felderült. A kirakatok előtt szeretett elidőzni, sőt utunk közben a boltok aj- tajain is be-benézett, fejét mélyen aláhajtva, nagy érdeklődéssel.

603