A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

arab napfény sötétbarnára festette bőrét. Visszatérve, emberek csoportosultak köréje, mozgalmak indultak, hullámgyűrűk verődtek, melyek fellökték őt hátukra. Azt hiszem, apám szónoknak volt legnagyobb: csodálatos szép hangja volt és lobogó, szép szavai. Legendák keringenek arról, ahogy hatni tudott. A fölvert indulatok és szenvedélyek libegő magasságában oly keményen s biztosan ült, mint a pilóta két megfeszült vászonlap között: kezében a kormány, szemei a légörvényekbe fúrva. Azt mondják, szívremeg- tetően szép volt, mikor beszélt.

Apámnak később tettekben kellett felelnie azért, amit szavakban hirdetett. Megváltozott tömegek álltak mögötte és szembe vele: színek és lobogók átalakultak. Apám kevés és elszánt emberrel indult, és nemsokára sikerült neki az, ami századokig nem sikerült még hadvezérnek. Egy harmadik országnak érdeke volt, hogy két másik országot ne kössön össze semmi: és apám akkor beszorította koponyáját a kettős hegylánc közébe, mely ama két országot határolta egymástól, és koponyájával szétfeszítette azt a két országot. A rianás egy földrészt remegtetett meg: a térképen színfoltok futkostak ijedten, nem tudva helyök, hol álljanak meg véglegesen. De apám összefogott néhány szálat, s felülről elrendezett néhány vonalat. Ott, ahol nem engedett a föld, hosszú, kék kígyókat eresztett ki kezéből, amik beleharaptak a földbe: minden pikkelye e kígyónak egy katona volt. Új sorompókat csinált, és határköveket vert le nyílt országutakon. Rettentő kavarodás volt, aztán úgy látszott, minden elsimul, beletörve minden ebbe az új keretbe, amit apám két kemény ujja fogott össze: De közbejöttek a természet erői is: téli fagy s nyári hőség, s még a Hold is jött: apály és dagály feszegette a föld merev rétegeit: a néprétegek megfeszültek egymáson, s csúszni kezdtek a felső rétegek, s egyszerre összeomlott minden. Apám állt, és tartotta nyakát: nekidőlt háttal a romba dőlő falnak, nem hagyta magát. S még megmentett egy országot, ahol világra jöhettem.

Huszonnégy éves koromban apámhoz hasonlítottam és nagyapámhoz. A szemeim és szemöldököm ama bányászé volt: szájam és homlokom apám holt képe körül kísértett. Magas hegyek közül, felhős országból kerültem vissza a városba, és csak homályosan láttam az utat. Tudtam, hogy erdőkből, völgyek mögött, kőházak mögött feszülten leskelődnek rám szemek a ravaszul leeresztett szemhéj mögül, és feszülten várják: mit akarok majd s mik a terveim. Magam is remegtem az akaratomtól s amaz ismeretlen s lappangó tettektől, melyek bujkálnak már bennem, tudtam róluk, hogy már ott vannak

440