Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe

story-teller - írja Maugham. Az élet gyönge elbeszélő. Bármiként történt, így kellett megírni. Csak a dilettánsok mondogatják: megtörtént eset. Fütyülök rá. Hazudjon, csak rajta ne kapjam.”103

A kiút keresésének jelentős stációja Karinthy Ferenc új, kísérleti módszere, a dél-amerikai irodalomból ismert „mágikus realizmus”: „Nem utánzásként, hanem mert ez az irodalom fennmaradásának egyetlen útja. Mitológiai csodákat beépíteni korunk valóságába. Ezt próbáltam fentebb idézett írásaimban, persze senki sem vette észre, mert elkönyveltek naturalista-realistának, de hát ez nem érdekes. A mai reális történések mögött ott a mítosz, mint beton mélyén a vas. Ez tartja meg. Talán mégis erre kéne továbbmenni”.104

A szakítás gesztusával indít az 1978-as Marich Géza utolsó kalandja is: „Unom Európát. [...] Unom ezt a négyezeréves szakadatlan építést, rombolást, szülést, háborúzást, gyilkolást, tülekedést, szerelmeskedést, és megint élőiről. Flűha, de unom, a könyökömön nő ki! Talán csak az auktorokat nem unom, akik az egészet följegyezték, már amennyiben jól jegyezték föl.”105 És jön Xenodike. A szerző szándéka szerint egyenesen az antik mitológiából lép elénk. A figura mitikus vonásaira azonban alig figyeltek fel a kritikusok, panaszolja a szerző. Miért is nem? A Karinthy Ferenc- szövegek megszokott, referenciális olvasatát ugyanis nem ingatják meg alapvetően a

103 Uo. 3. k. 1974-1991.345. old. (1986.10. 21.)

104 Uo. 3. k. 1974-1991.184. old. (1982. 03. 29.)

105 Karinthy Ferenc: Marich Géza utolsó kalandja. In: Uő.: Hosszú weekend. Kisregények. Szépirodalmi,

szöveg bármily alapossággal elhelyezett „mitikus” momentumai, miután eme „paradigmatranszcendens” elemek akár a közvetlen kontextusban is helyenként humoros, helyenként vaskos materiális értelmet nyerhetnek:

„- Te hány éves vagy? - Négyezer - és nevet.- Rögtön láttam, hogy egy kicsit öreg vagy hozzám.”106- „Xeni nem jár szükségre, én legalábbis sose vettem észre. És nincsenek ciklusai, úgy látszik. Hiszen, hajói számítom, idestova már egy hónapja lakunk együtt. Próbálom afelől tapintatosan kérdezgetni, netán valami rendellenesség-e vagy esetleg teherben van vagy miért. Nem reagál, nem érti vagy nem akarja.”107

(A szükségre járás mitikus aspektusba helyezése óhatatlanul Kundera-asszociáció- kat kelt. Akár, mint Sztálin fia halálának parabolája, ami az „egyetlen transzcendens” halál volna a 20. században, akár mint az evés-emésztésben adott lét elutasítása, ami egyben a teremtés tagadásaként: a rosszul megteremtettség, a világ elfogadhatatlanságának tudatában való élet nyer értelmet.)

És további markáns példa az „alvilági” telefonhívások mibenlétének kérdése is: „Eddig itt sose kerestek telefonon, ugyan ki keresne, és én se hívtam senkit, ugyan kit hívnék, el is feledkeztünk a készülékről, az ágy alá került. így hát eléggé meglep, amikor fura alvilági hangon fölcsenget. A

Budapest, 1981.278-351. old. A továbbiakban: Karinthy Ferenc, 1981. io« Uo. 290. old. io? Uo. 310. old.

420