Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe
A realista olvasaton alkalomszerűen rést ütő paradigmatranszcendens elemek („mitikus motívumok”) azonban - mint talán láttatni sikerült - nem ingatják meg alapjaiban a referenciális olvasatot. Közelítsünk a mitikus-kísérletező Karinthy Ferenchez egy másik írásán keresztül, ami talán még pregnánsabban mutatja, miért a referenciális olvasásban nyernek rendszeres értelmezést a szövegei - még a kinyilvánított szerzői intenciókkal szembe- szállva is. Karinthy Ferenc 1969-ben még kételymentesen írta le : „Az értelmezés nem az író dolga. Az élet nem értelmezi magát. Azt az áradást kell beszorítani a két kemény könyvtábla közé.”92 A racionalista alapozású, mimetikus-realista irodalomértés relevanciáját már 1970-ben megkérdőjelezi a Napló: „A nagy probléma, hogy a világ szét- szaladását, zűrösségét, átérhetetlenségét, áttekinthetetlenségét - mert egyre inkább az! - miként fogjuk meg, milyen művészettel? Szaladjunk elébe, mint Picassóék is, és legyünk még szétszaladóbbak, még zűrö- sebbek, áttekinthetetlenebbek, átérhetet- lenebbek? Vagy fékezzük, keressük mégis a rendet benne? Az utóbbi időben mind a kettőt megpróbáltam. Az Epepében az előbbit, a Gellérthegyi álmokban az utóbbit.”93 1972-ben az axiómák fenntartása mellett a dilemma mégis eldőlni látszik: „Az irodalomban általában nem jó az egyenes (horgolásminta), pl. a Budapesti tavasz. De jó a ferkelt, pl. az Ai'anyidő. Csak a legnagyobbak tudták megkötni az egyenest. 92 Karinthy Ferenc, 1993.1. k. 1967-1969. 445. old. (1969.08.25.) 93 Uo. 2. k. 1970-1973.36. old. (1970. 03.13.) Tolsztoj, az Ivan Iljiesben és tán a Háború és békében. Arany a Toldibm. A Toldi szerelme csupán ferkelt.”94 A nyolcvanas évekre Karinthy Ferenc világ- és irodalomértése jelentős átalakuláson megy keresztül. Már nem a realizmus és racionalizmus prófétája. Szakít a racionalizmussal mint világértelmezéssel, optimista történelemszemlélettel és írói módszerrel egyaránt. Már nem csupán kételkedik, mint a hetvenes években: „Lehet, hogy csupán az én naiv álmom és ábrándom, önáltatá- som, hogy ez a bolond világ majd egyszer visszazökken, és a jó elválik a rossztól, az érték a selejttől, és minden a helyére tevődik? Lehetséges, hogy ezt a kizökkent világot többé senki, semmi nem képes helyretolni? Hogy amit kizökkenésnek, kisiklásnak érzek, az a világ menete?”95 Övé immár a bizonytalanság bizonyossága: ,A század nagy fölfedezései: a relativitáselmélet és a heisenbergi bizonytalansági együttható. Mindkettő csapás apáink naiv racionális álmodozásaira.”96 A történelem racionalista üdvtörténeti szemléletével is szakít: „[Apja, nemzedéktársai s az egész századforduló - V. Zs.] rendíthetetlenül hittek benne, [...] hogy a század a ráció, demokrácia, megértés, megbékélés, harmónia, ésszerűség százada lesz. És megvalósul a régi szabadkőműves Varázsfuvola-álom: Nur der Freundschaft Harmonie, mildert die Beschwerden, ohne diese Sympathie, ist kein Glück auf Erden.” Regisztrálja, hogy az irodalom realista tükre is eltörött: „Valahogy ezzel a fránya realizmussal van a baj, ezzel a sült realizmussal. 94 Uo. 2. k. 1970-1973. 356. old. (1972.10. 08.) 95 Uo. 2. k. 1970-1973. 335. old. (1972. 07. 26.) 95 Uo. 3. k. 1974-1991.184. old. (1982. 03. 29.) 418
