Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe
szón kezeslábast viselte, mely mindenütt szembeötlött: lehetséges, hogy akkor a többiek is, mindkét nembeliek, akik hasonlót hordanak, valamennyien fegyőrök, börtönőrök?”61 Az Epepe megírásának és megjelenésének, majd fogadtatásának bonyodalmai azonban a jelen olvasat számára megengedhetővé teszik a „szabadulóművész” képének hangsúlyosként való kiemelését, és a regény púpos-figurájának Karinthy Frigyes cirkuszi hegedűse mellé állítását. Míg Karinthy Frigyes „alteregója” a közvetítetlen- ség művészettapasztalata utáni nosztalgiában nyerhet értelmezést, úgy a szabadulóművész a 20. század második felének a történelemtől és mindennapiságtól immár elválaszthatatlan művészeti tapasztalatát jeleníti meg. Az Epepe feltételes happy endje ugyanis a boldog felejtés groteszk negatív- ján rajzolódik ki: görbe tükörben jelenik meg a szabadulóművész, aki „elképzelhetetlennek” tetsző produkcióját sikerrel viszi végbe, ám segítőjével együtt kolduló, sérült pária: „A sarkon ragyás, szakadt puló- veres alak ordítozott és handabandázott, láncokkal összekötözte a társát, egy kis púpos nyomorékot, közben ismételten tányérozva a körben bámészkodóktól. [...] a púpos, úgy látszott, kínlódva küszködik és dolgozik a ráfeszülő göngyölegben, minden erejével, leleményével, dühösen mormogva és fújtatva, rángott, hánykolódott, felfeldobta magát a levegőbe. [...] Most már sí Uo. 100. old. 52 Uo. 62-63. old. 53 Simmel, Georg: A nagyváros és a szellemi élet. In: Uő.: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. A kötetet összeállította és a bevezető tanulmányt írta: elég gyorsan kifejtőzött, egymás után bújtatta ki tagjait, a fejét, a vállát, a púpját - egy perc múlva lerázta a burkot, a láncokat, kilépett belőlük, meghajolt: az arca ferde és szeplős volt, zavartan pislogott. A nézők tapsoltak, pénzt szórtak a tányérba.”52 Epepe, azaz a 20. századi nagyváros A regény hősének nem-résztvevő, kívülálló attitűdje - mint a forradalom irodalompoli- tikailag egyetlen tűrt, mert szenvtelen megjelenítése - egyfelől támogatja az „56-os regény” referenciális olvasatot, másfelől tovább is vezet a modern nagyváros világirodalmi toposzához, ami a szemlélő-kóborló hős par excellence terepe. Nagyváros és modernség, elidegenedett individualizmus elválaszthatatlanul összefonódnak a kultúrkritikai és irodalmi gondolkodásban: ennek egyik első összefoglalását nyújtotta Georg Simmel, amikor nagyváros és modern szellem egymásrautaltságában és harcában a nagyváros termékeként felfogott individualizáció, szabadság, magány és rossz közérzet ok-oko- zati láncát írta le.53 Gyáni Gábor mikrotörténeti vizsgálódásai alapján pedig megalapozottan jelenthetjük ki, hogy Budapestnek az individuummal szembenálló instanciaként való szemlélete a 20. század első felétől kezdve Somlai Péter. Gondolat, Budapest, 1973. 543-560. old. Ford.: Berényi Gábor.; Vö. Wessely Anna: Georg Simmel kultúraelméletéről. Filozófiai Figyelő, 1986/3-4.143-167. old. 412
