Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe
kimaradó, elfeledett, mert elvetett hagyományba illeszkedik. Karinthy korabeli irodalom- és világértelmezése a Napló tanúsága szerint is a referenciális irodalomértés paradigmáját teszi magáévá. Érdemes részletesebben körbejárni, milyen képet rajzolnak az iro- dalmiságról, irodalompolitikáról és kora Magyarországáról a Napló bejegyzései. Karinthy Ferenc a korabeli kultúrpolitika két fő tényezőjét különíti el, s határolja el magát egyben mindkettőtől. Az egyik a hivatalos irodalompolitika, a másik az „ellenzékiség nimbusza” által körüllengett „sznobok”, „lilák” platformja, ahová az ekkor rehabilitált Lukács tanítványai is mindinkább törekednek. Pedig - szerinte - ez utóbbi irány álellenzéki: „Absztrakt novellái, karcolatai [ti. Örkény Istváné -V. Zs.], melyek valójában nem karcolnak semmit. [...] Művei pontosan beleillettek az itteni vonulatba: modernek, de nem ráznak. Ha az olvasó nem ért valamit, még mindig kisebb baj, mint mondjuk egy pontos és realista rajz egy termelőszövetkezetről.”15 A Napló mindkét irányzattól elhatárolódik, különösen azonban a másodiktól, mivel az ellentétes a „térkép-, „bedekker-realiz- mus”,16 valamint a „közérthetőség” számára érvényes imperatívuszaival egyaránt: „Kissé megvagyok sértődve, tízmillió honfitársam nevében - itt átbeszélnek a fejünk fölött.”17 Többször is átgondolja ezt a sémát, ám lényegében ugyanarra az eredményre jut: „Magyarországon ma 3 irodal14 Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1991. Argumentum, Budapest, 1993. 15 Karinthy Ferenc, 1993.1. k. 1967-1969. 212. old. (1968. 05.15.) mi vélemény van: a hivatalos, a közönség és a sznobok. Ha itt-ott megegyeznek is, ez 3 elkülöníthető dolog. Én egyiknél sem szerepelek az élen, sőt, az első 10 közt sem, egyik kategóriában sem. Ennek lehet az is oka, hogy valóban nem elég jó és eredeti, amit írok. [...] Viszont előny az, hogy mindhárom csoport elvisel. A hivatalosak, ha nem szeretnek is, de nagyjából hagynak írni. A sznobok a kör szélén, vagy a külső körben, tudomásul vesznek, és a közönség 10-től 100 ezer példányig megveszi a könyveimet, az is valami.”18 Ám 1969-ben elmozdulást tapasztal: „Úgy látszik, a magyar irodalom két vezető csoportja, a pártmókusok és a sznobok nagy leszámolásra készülnek. A Népszabadságban a kulturrovatban most mindennap kilőnek egy bombát a lilákra, azok meg a maguk módján szervezik ellentámadásra a közvéleményt. A dolog érdekessége - picike érdekesség, mekkora az a Kisvárda! -, hogy a Lukács-tanítványok átálltak a sznobokhoz.”19 Majd nyugtázza a végbement tendenciaváltást: „67-ben még - ha finomított formában is - a realista mag számonkérése volt műsoron, a műfaj tisztasága (mi az?), a merev kategóriák, a nevelő tendencia, s ha már nem is pozitív a hős, de előremutató a mondanivaló. Azóta ugyanezek a kritikusok [...] homlokegyenest ellenkezőt írnak, egészen más nyelven. Most az elidegenítést kérik számon, a modelleket, a struktúrákat, manipulációt, kegyetlenséget és így tovább, s az az eszményük, aki legkevésbé realista, 16 Uo. 1. k. 1967-1969.119. old. (1967.11.18.) 17 Uo. 1. k. 1967-1969. 26. old. (1967. 03.17.) 1B Uo. 1. k. 1967-1969. 256. old. (1968. 09. 26.) 19 Uo. 1. k. 1967-1969. 409. old. (1969. 05. 30.) 406
