Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

A realizmustól az elképzelt városig: Epepe - Viniczay Zsuzsanna: Az újra-(nem)-olvasás hagyománya: Epepe

elemeket, hogy nemcsak őmaga nem vesz tudomást ezekről, hanem az a kritikai recepáó sem, amely a mindenkori új paradigmák legitimációját végrehajtja.

Karinthy Ferenc szövegei nemigen részesülnek a magyar irodalomnak (és kánonjának) a kilencvenes években kezdődött, a hermeneutika, illetve a dekonstrukció alapján történő radikális újraolvasásában. Epepe című, sokféle kategóriába illeszthető, abszurd-groteszk-realista-parabola regénye is csupán a jelenleg elfeledett, az újabb dialógusba be nem vont, mert a posztmimetikus paradigma felől nehezen kérdezhető művek egyike.

Az Epepéx. nem könnyű sem a dialogi- cotás, sem az intertextualitás, sem pedig a szövegjelentések inkongrualitása mentén játékba hozni. Művének kortárs recepciója egyértelműen a referenciális olvasat felől közelítette, lett légyen az hivatalos vagy ellenzéki hangütésű, hazai vagy emigráns, absztrakt vagy realista regénymodell felől közelítő elemzés, s úgy tűnik, meg is tartja a regényt ebben az értelmezési rendben.

Maga a szerző is deiktikusan rögzíti a regény jelentettjét Naplódban: utazásai során Frankfurton, Erdélyen és Isztambulon át egészen Japánig, városára mindenütt ráismer: „a világ egyre jobban kezd az Epepé- hez hasonlítani.”3 A mű kívánatos értelmezésirányát pedig a referenciális olvasatok

2 Kulcsár Szabó Ernő: A szövegek ártatlansága. A (nemzeti) kánon és a modernség emlékezete. Alföld, 1999/12. 72-73. old.

3 Karinthy Ferenc: Napló. Littoria, Budapest, 1993. 2. k. 1970-1973. 313. old. (1972. 05.10.) A továbbiakban: Karinthy Ferenc, 1993.

legtágabb körében, a 20. századi elidegenedett világ problémakörében, a kvantitati- vitásban jelöli meg: „Huxley tanulmánya félelmetesen afelé mutat, amit én az Epepében próbálok leírni. Egy túlnépesedett társadalom, amely nem vagy csak alig tudja el- és fönntartani magát, ahol a zavargások, lázadások, tömegmegmozdulások természetes velejárói a társadalom életének, s amely értelmetlenségbe, káoszba fullad, mert mindent meghatároz és minden egészséges változást lehetetlenné tesz az emberiség egyre növekvő száma.”4 Karinthy Ferenc a hatvanas években a közvetlen (közvetítés nélküli) valóságábrázolásként értett realizmus kételytelen híve és gyakorlója: „Szerencsés a helyzetem. Hogy ma Magyarországon mi van, azt nagyon kevesen írják le, el se kezdik.”5 Az Epepe mássága kapcsán merül fel benne: „Furdalt a lelkiismeret, nem lettem-e hűtlen ehhez a hagyományhoz, amikor Szeged vagy Lágymányos vagy Leányfalu, egyszóval a megfogható, a konkrét helyett egy Epepe országról írok?”6 Igényét ne tévesszük össze valamely, a hatvanas években lecsengő sematizmussal: „Az naiv hülyeség volt, lényegében ártalmatlan, legföljebb derültséget keltett, és csak a szocializmust járatta le, amit Sztálin sokkal eredményesebben járatott le.”7 Karinthy többször is kiemelt realizmus-példája a térkép vagy a „bedekker” világábrázolása:

4 Uo. 1. k. 1967-1969. 355. old. (1969. 01. 25.)

5 Uo. 1. k. 1967-1969. 500. old. (1969.12. 27.)

6 Uo. 1. k. 1967-1969. 385-386. old. (1969. 03. 13.)

7 Uo. 1. k. 1967-1969. 493. old. (1969.12.04.)

404