Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben
litikától való tartózkodást, túlélni vágyást és a saját szemükkel látott borzalmak feletti irtózást, életüknek az átélt személyes tragédiák következtében végbemenő átértékelését, végül a menteni, majd újrakezdeni akarást. A háborús Budapest azonban nem csupán az ott lakók, harcolók vagy Pintér tettei és gondolatai segítségével rajzolódik ki előttünk. A szenvedő, ostromlott főváros tapinthatóan jelen van a történetben, a regény központi szereplője. Budapesten az „ördög ütött tanyát,”31 aki elől elbújni sem lehetett, aki átvette a város, a várost lakó tömegek irányítását. Egérfogóvá vált a Duna hajdani királynője, ahonnan nincs menekvés, csak remény arra, hogy a borzalom elmúltával kinyílik a csapda.32 A budai diák és az Üllői úti lány egyaránt menekültek volna ebből a rettenetből, amivé szülővárosuk változott: hosszú vonatútról, léghajózásról, távoli hegycsúcsokról álmodtak, de nem szabadulhattak, az „illegalitásban élő Budapest” részeivé váltak.33 A villamos és buszok nélküli, fénytelen városban ekkor már legfeljebb harckocsik járhattak, a hadműveletek tüzei világítottak; a csend sem a nap végét jelző pihenésé, hanem az ostromban beállott pillanatnyi szüneté, az új harcra készülésé. A háború előtti Budapest helyszínei megszűntek, átalakultak, még akkor is, ha nem estek teljesen áldozatául a pusztításnak: a barátságosan hömpölygő Duna most „dühösen rohant, menekült” a hidak alól;34 a Körutat lyukak, kőtorlaszok és leszakított villamosvezeté31 Uo. 120. old. 32 Uo. 85. old. 33 Uo. 129. old. 34 Uo. 33. old. kék éktelenítették; az impozáns Vigadó közelében csöndesen égtek a házak. A Körtér, a forgalmasabb utcák a veszély forrásait jelképezték, ugyanakkor a mellékutcák szövevénye a menekülőnek az életet jelenthette. A város bizonyos részeiben még inkább érzékelték az „egérfogó” zártságát, a gettó létrehozása révén Budapest tulajdonképpen elveszítette egészségét. A rommá lőtt városban rommá lettek a hidak is. „A gyereknek egy híd olyan örökkévalónak tetszik, mint a Gellérthegy vagy a Duna. És a házak meg a villamos is. És meg kell érnie, hogy mindez szinte egyik napról a másikra romba dől. [...] Majdnem olyan, mintha a szeme láttára végeznék ki a szüleit. Irtózatos sokk. Amikor először kimentem 1945. január 19-én a Duna-partra, és ott megláttam... Nem sírtam, mert az már jó, ha az ember sír. Valami abszurd, irreális, irracionális kép. Hetek kellettek, míg ezt az új, vihar tépte panorámát úgy-ahogy megszoktam” - emlékezett egy interjúban Karinthy Ferenc.35 Ezzel szinte teljesen azonos módon érzett az Erzsébet- és a Lánchíd megsemmisülésekor Pintér Zoltán; viselkedését hitetlenkedő iszonyo- dásként lehetne jellemezni. A regényben szinte alig találunk „nagy történésekről” szóló pontos adatokat, a történelem által jegyzett alakokat, hiszen Karinthy módszerének éppen az volt a lényege, hogy a hivatalos krónikákban helyet kapó eseményeknek a városra, városi tömegre gyakorolt hatását, az ostromlott Budapest hangulatát örökítse meg, és ne jegyző- vagy hagyomá35 Karinthy Ferenc: Szülőföldjeim. Jankovics Józseffel. In: Karinthy Ferenc: Körvadászat. Riportok, beszélgetések. Szépirodalmi, Budapest, 1984. 424-425. old. 352
