Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)

Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben

aránt fontos tudnivalókat közölnek. A törté­netírás ezen új „módszerében” jutott kulcs­szerephez a kószáló: a párizsi utcákon, passzázsokon kóborló megfigyelő, aki króni­kás is egyben. Benjamin a várost nyelvként értelmezte, melynek szimbólumrendszerét a kutatónak meg kell fejtenie. A kószáló a városkép-feltárás nagymestere. Tökélete­sen ismeri a zegzugos utcasorokat, a fényes tereket, a passzázsok sokaságát. Amint a vá­rosi térben lépdel, a nagyváros tájjá válik előtte, amelyben gyönyörködhet és amely­től borzonghat, ugyanakkor szobává (ott­honná) is lesz, mely a céltalanul bolyongót körbeveszi és elrejti. A nyitott szemmel já­rót, a csendben figyelőt a csatangolás a múltba vezeti, hajdanvolt üzletek és lakások közé - és a város egyszerre feltárja magát a reá kíváncsi kóborló előtt. A kószálót az uta­zóval ellentétben nemigen érdeklik a nagy történelmi események hivatalos emlékhe­lyei, ezzel szemben ő maga avatja az emlé­kezet helyeivé a hétköznapi élet, a városi tö­meg életmegnyilvánulásainak apró-cseprő jeleit, melyek éppúgy a jeles események ta­núi voltak, mint az előbbiek. A tömeggel él, a sokaságot figyeli, annak hangulatát próbál­ja megragadni, internalizálni és interpretál­ni, s éppen ezáltal kísérel történelmet írni. Némiképpen ezzel a kószáló-mentalitással rokonítható Karinthy Ferenc említett két regényének látásmódja. Karinthy ugyan nem óhajtott „őstörténetet” írni - sőt egy­általán történelmet sem. Regényei elsősor­ban szépirodalmi alkotásokként elemezen- dők, ám az író és a főhősök törekvései és megnyilvánulásai olykor erőteljesen emlé­19 Karinthy Ferenc: Napló. Budapest, Littoria, 1993. 2. k. 1970-1973. 290. old. (1972. április 7. ) A továbbiakban: Karinthy Ferenc, 1993. keztetnek a „nagy idők” embercsoportjai­nak hangulatába belehelyezkedő, a törté­nelmet nagyvárosiakéként szemlélő, sodró­dó-bámészkodó, de buzgón osztályzó kó­szálóéra, így tagadhatatlanul értékesek íté­letei és történelemidézései. Tulajdonképpen Cini haza-fogalma és világutazói mivolta is értelmezhetők „kó- szálói” attitűdökként. Itthon, Budapesten helyezkedhetett bele legkönnyebben a fláneurséghez igen hasonló állapotba, hi­szen itt játszhatta legbiztosabban a min­dent átlátó és mindenről híven beszámoló detektív szerepét, azonban az országhatá­ron kívül sem vetkezte le ezt a szemlélet- módot. Utazásai során, az idegen városok­ban megpróbálta - lehetőség szerint - befogadni a tapasztalt, kilesett tudnivaló­kat az adott helyről, eljátszotta-átélte, hogy a megismert tér valójában a sajátja. A beavatott szemével méregette, felmérte az ott lakókat, hogy azután könnyedén közé­jük tartozónak érezhesse magát, és így a szülőföldtől távoli táj a kedélyes enteriőrjé­vé válhassék. Karinthy Ferenc nem szíve­sen barangolt álomszerű földeken (még a földgömbön elhelyezhetetlen, az Epepe című művében megjelenő város sem föltét­lenül csupán a képzelet vidékein fekszik), viszont annál kedvesebbek voltak számára a valódi utak, melyek a megismerés gyö­nyörűségét tartogatták számára. Kedvelte viszont a valóságos, tőle időben vagy térben távol lévő tájakon való kóborlást, melyben segítségére azok „pontos, világos, szabatos, színes, megunhatatlan” reprezentációi, a térképek, az adott területre vonatkozó sta­345

Next

/
Thumbnails
Contents