Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
Nagyvárosi kísértések és a 20. század démonai - Borgos Anna: "Az irodalom vetélytársa". Karinthyné Böhm Aranka
szolt: Valaki egyszer tigrisre vadászott, és mikor a nősténytigris már lőtávolságnyira volt tőle, ráfogta a fegyverét. A fegyver azonban csődöt mondott, mire a fenevad feléje rontott. Vad izgalommal várta, mi lesz. Egyszerre csak eltűnt a tigris. Pár reszkető lépést tett, s akkor észrevette, hogy a tigris csapdaverembe esett, mire vadászkését kirántva utánaugrott a verembe. így vagyok Arankával. Nem tudunk meglenni egymás nélkül.”18 A veszekedéseknek és kibéküléseknek megvolt a maguk ciklusa, mondhatni rendje. Kölcsönös és folyamatos „családon belüli erőszakot” követtek el egymáson; pszichés, olykor pedig látható fizikai sérüléseket okozva, de komolyan egyikükben sem merült fel a „menekülés” lehetősége. Olyan együttest, „kollúziót”19 alkottak, amelyben a látszat ellenére mindkettejük szükségletei kielégülhettek. „Veszekedésük olyan tökéletesnek látszott, mintha nemcsak játékból, de meggyőződésből akarnák tönkretenni egymás életét. Az összeveszéseket nagy, látványos kibékülések követték a rítus menetrendje és ritmusa szerint. A másik megsebzése, állandó izgalomban tartása volt a cél. De a kapott sebekre nem adtak egymásnak valódi gyógyírt: így azok soha nem is gyógyulhattak be igazán.”20 „Anyám villámló szemmel, tántorítha- tatlanul várta az újabb támadásokat, apám is Németh, 1973. 682. old. 19 Jürg Willi kifejezése. Lásd Bagdy Emőke: „A tudattalan összejátszástól az együttes feszültségig. Kollúzió - koevolúció: Jürg Willi párdinamikai koncepciója”. In: Párkapcsolatok dinamikája. Szerk.: Bagdy Emőke. Animula, Budapest, 2002. 34-50. old. azonban már kimerültén pihegett a borjúpörkölt roncsai fölött. Három perc múlva oly békésen hámoztuk a diót, mintha mi sem történt volna. Az ilyen viharok mindennaposak voltak házunkban, amily gyorsan támadtak, oly hirtelen ültek is el.”21 Kosztolányiné pszichologizáló magyarázata szerint a permanens viszálykodás hátterében mindkét részről önbizalomhiány állhatott, ha ez más-más „minőségű” és gyökerű volt is. „Frici és Aranka voltaképpen önbizalom hiánya miatt gyötörték egymást, és voltak mindketten boldogtalanok. [...] Karinthy befelé forduló, nemes bizonytalansága a művész kétkedéséből fakadt, míg Arankáét testi hiúság táplálta.”22 Kosztolányiné értelmezésében tehát Karinthy bizonytalansága mintegy magasabb- rendű, szellemi jellegű, a művész „nemes kétkedése”, míg Arankáé pusztán a testre vonatkozó, primér megerősítésigény. Nem feltételezi, hogy a látszólag felszínes, külső megjelenésre irányuló megerősítés szükséglete mögött is húzódhatnak mélyebb önértékelési zavarok, amint erről később még szó lesz. Sokszor érte Böhm Arankát az a vád, hogy személyisége akadályozta Karinthyt az alkotásban, az elaprózta magát mellette, és soha nem volt képes megírni a „nagy művet”, amelyről ábrándozott. A kortársak a magát Karinthyra erőltető, annak életét önzőn szétziláló nő képét alkották meg róla. 20 Karinthy Márton l.m. 1. k. 144. old. 21 Karinthy Ferenc: Szellemidézés. In: Uő.: Don Juan éjszakája - Szellemidézés - Kentaur. Szépirodalmi, Budapest, 1979.137. old. A továbbiakban: Karinthy Ferenc, 1979. 22 Kosztolányi Dezsőné /. m. 108. old. 242