Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
A református kollégiumtól Ferencvárosig - Lugosi András: Cipőcsokor – avagy az asszimiláció rejtélyes szálai
ládjának múltját, vagy Dániel Schacter fogalmait használva, családjának eredetéről és történetéről nem nagyon rendelkezett explicit emlékekkel. De vajon a Cipőcsokor című novellát nem olvashatjuk-e implicit emlékek történeti forrásaként, és nem az implicit emlékezet működésété. rhetjük-e itt tetten? Ha feltételezésem helyesnek bizonyulna, akkor az azt jelentené, hogy azokban a szövegekben, amelyeknek a családban szerzett élmények a tényleges vagy látszólagos ihletői, felfedezhetjük annak a történetnek a töredékes nyomait, amelyet levéltári kutatásaim nyomán magam konstruáltam. Ha azonban ezeket a töredékes nyomokat mint implicit emlékeket interpretálom, azzal kettős csapdahelyzetbe kerülhetek. Egyrészt veszélybe kerülhet a művészet autonómiájának, az alkotó relatív szabadságának elve, másrészt felsejlik a pozitivizmus visszatérésének a veszedelme is. Ha bizonyos Karinthy-szöveghelyek és különböző történeti források utalásai között meglévő illeszkedési pontokat sikerülne lokalizálnom, az két értelemben is illúziót kelthet. Egyrészt azt a téves következtetést lehetne belőle levonni, hogy az adott Karinthy-szöveg megfelelő értelmezésének kulcsát a családtörténetben kell keresni, és hogy azok a szövegértelmezések, amelyek mit sem törődnek a család múltjával ezek után szóba se jöhetnének. Mintha bizonyos műveknek nem is Karinthy Frigyes, Gábor vagy Ferenc lenne a szerzője, mintha ők csak közvetítők lennének az igazi szerző - a család története — és az olvasók között. Ehhez az illúzióhoz aztán már szorosan kapcsolódik a másik. Dániel L. Schacter emlékezetkutató úgy véli, hogy amikor nem állnak rendelkezésünkre explicit emlékek a múltról, akkor a múlt rejtett csatornákon fejti ki hatását. Azonban régi pozitivista illúziók visszatérésének a veszélyével is együtt járhat, ha azokat a szöveghelyeket, amelyekről többé-kevésbé joggal tehetjük majd az alábbiakban azt a megállapítást, hogy egy a feledés homályába vesző múltról hagytak hátra nyomokat, mint implicit emlékeket értelmezzük. Ez a módszer könnyen keltheti azt az illúziót, hogy ezekből a nyomokból, mint minden kételytől mentes, kézzelfogható valóságokból, ne adj Isten „tényekből” kiindulva rátalálhatunk azokra a mind ez ideig rejtve maradt csatornákra, amelyeknek nyomán haladva egy mind ez ideig rejtve maradt múlt megismerésének lehetősége adatik meg számunkra. Az implicit emlékezet fogalmának a történetírásba való bevonása tehát annak a veszélyes képzetnek a kialakulásához is vezethet, hogy a felejtés, amely a mindenkori történetíró jelenét a megismerni vágyott múlttól elválasztja, megszüntethető, hiszen az amnézia állapota csak az explicit emlékezet szintjén áll fenn. Ellenben ha a történész az implicit emlékezet különös világának szakavatott kutatójává képezi ki magát, akkor olyan mélységes titkok is feltárulhatnak számára, amelyek mellett az AllambiztonságiSzolgálatok Történeti Levéltáriban őrzött iratok rejtette információk is eltörpülnek. A magam részéről azonban bízom benne, hogy egy Emmanuel Levinastól átvett egyszerű fogalmi distinkcióban - amelynek révén különbséget tehetünk a jel és anyom terminu48
