Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)
A polgári lakás: ideál és valóság - Halmos Károly: Egy építész lakhelyei
szén egyik szobában sem vettek számba ágyat — aminek az az oka, hogy a leltározás célja egy esetleges foglalás előkészítése volt, és a szabályok szerint egy ágy és egy asztal mentesült a foglalás alól. A szoba berendezéséből látható lesz, hogy nem alvószoba értelemben vett háló volt, inkább a család magánéletének színtereként szolgálhatott. Az első szobában a leltározók tizennyolc tételt (huszonnyolc darab tárgyat) rögzítettek, összesen közel százhatvan forint értékben (tételenként kevesebb mint tíz forint). A másodikban csak tizenhárom tétel volt található, de ezek értéke majdnem háromszáznegyven forint volt (tételenként kicsivel több mint huszonnyolc forint), a dolgozónak föltételezett szobában huszonhárom tétel, több mint négyszáznegyven forint értékben (a tételenkénti átlag közel húsz forint volt). A konyha berendezése hét tételből állt, ezek tizenkilenc, átlagosan tehát nem egészen három forintot képviseltek. Nézzünk körbe a nappaliban, de ne a leltározók tekintetével, akik - bár nem következetesen - előbb az értékesebb tárgyakat vették föl a listára, hanem a látogató szemével! Először rögzítsük az összbenyomást, majd hordozzuk pillantásunkat szemmagasságban végig a falakon, majd nézzük, mi foglalta el a szoba területét! Az első benyomásunk föltételes. A szobában sok bútor volt, de nem tudjuk a szoba méretét, vagyis azt, hogy mennyire sűrűn volt a szoba bútorozva. Tételezzük föl, hogy a födémgerendák fesztávja korlátot szab a szoba méretének, és tegyük föl, hogy a helyiség öt, legföljebb öt és fél méter széles lehetett. Ebben az esetben hosszmérete maximum hét-nyolc méter, tehát alapterülete harmincöt és ötven négyzetméter között volt. Hajói véljük látni, a szoba többcentrumú volt, amit a különböző jellegű asztalok, illetve ülőbútorok jeleznek. Három fókuszpontot „észlelünk”, egyet- egyet a „társasági asztal”, illetve a játékasztal körül, bár a szoba még más tevékenységeknek is helyet adott. Mai szemmel még a nagy méreteket föltételezve sem tekinthetnők szellősnek. Az összbenyomás után nézzünk a falakra! Körben összesen hét aranyozott keretben képek lógtak (bár az egyik keret a leltárban csak önmagában szerepel) és egy falióra. A képek közül öt kifejezetten tucatáru lehetett (összesen nyolc forintot értek), a hatodik értékesebb (egymagában öt forint). A fal mellett állhatott és a szemmagasságot is elérhette a politúrozott könyvespolc. Az összesen körülbelül kilencszáz forint becsértékű könyvet tartalmazó könyvtárról a csőd során külön, több mint kétszázötven tételből álló, leltárt vettek föl. Bár egy könyvtár címlistája nem árulja el, vajon a könyvek tulajdonosa melyik könyvet olvasta és melyiket nem, mégis, ha a könyvárat kézikönyvek táraként fogjuk föl, akkor képet kaphatunk arról, milyen irányokba mutatott a tulajdonos érdeklődése. Hild József érdeklődése nagyon sokirányú volt. Nyilván senkit nem lep meg, ha az építész könyvtárában jeles művészet- és építészettörténeti munkákat lel. Hildet azonban ezen kívül érdekelte a köz- és magánépítészet számos vonatkozása, a templomépítészettől a mezőgazdasági építmények kivitelezéséig és az építészetet befolyásoló társadalmi eszményekig. Szépirodalom a művek között viszonylag kevés 86
