Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1931

Nagyságú: Jót.

Cselédszerző-. Szobalányt, szakácsnőt?

Nagysága: (kisséhalkabban.) Mindenest.

Cselédszerző: Mennyit tetszene fizetni?

Nagysága: Az attól függ.

Cselédszerző: (reménytelen hangon.) Kati.

(Egyik Kati előlép. Rejtély, honnan tudja, hogy őt értették. Ugyanis csaknem a felének Kati a neve.)

(Nagysága halkan tárgyal Katival. Majd még egy Katival, utána még eggyel, később gyors egymásutánban két Mariskával, egy Terézzel, végül még egy Katival. Aztán anélkül, hogy bármelyiket fölfogadta volna, ajkát biggyesztve távozik. Ezek a halk párbeszédek merőben másképp zajlottak most le, mint mondjuk még ezelőtt két esztendővel. Ezúttal csak a Nagysága kérdezett, s a lányok halkan, szerényen felelgettek. A Katik, Mariskák s a többi is mind három-ötéves bizonyítvánnyal rendelkeztek, hajlandók lettek volna húsz százalékkal kevesebb bérért elszegődni, mint amennyit előző helyükön kaptak. Nem ragaszkodtak se személyzeti szobához, se minden vasárnapi kimenőhöz, nagymosást, vasalást szívesen vállaltak volna. A nagysága mégsem elégedett meg velük, hanem továbbment válogatni, egy másik helyszerzőhöz.

A Cselédszerző s a Lányok magukra maradnak. Több nagysága már nem jön.)

Első lány: Már két hónapja járok ide nap nap után.

Második: Én három hónapja.

Harmadik: Nekem kereskedelmi érettségim van.

Negyedik: Nekem zenetanárnői képesítésem.

Ötödik: Én angolul is tudok egy keveset.

Hatodik: Nekem már egy vasam sincs. Mindenem zálogban van. Nem tudom, miből fizetek a szobaasszonynak.

Hetedik: Én már csak luminállal tudok elaludni, olyan ideges vagyok.

Nyolcadik: Mindnyájan idegesek vagyunk. Bosszúság mindig volt, de ma mindenki ideges, a lány is, a hölgy is.

Cselédszerző: (magába diinnyög.) Hát még én milyen ideges vagyok. Ma két éve negyvennyolc lányt helyeztem el ezen a napon. Tavaly már csak nyolcat. Azt hittem, ennél rosszabb nem lehet. Ma egyet sem. Miből fizetek házbért? A hölgyek lehetetlen kívánságokkal állanak elő. Tudják, hogy lánybőség van, s ezért túl sok munkát követelnek tőlük. Egy ember végre csak egy ember. Aztán az a bizalmatlanság minden vonalon. Hiába mondom, hogy jó a lány, nem hiszik. Minden lány felől tudakozódnak előbbi gazdáitól. Pedig az is megesik, hogy akik maguk szeretnék vissza a régi jó lányt, már csak emiatt is rossz tudósítást adnak róla. Még a francia pénzügyminiszternek is én küld93