Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

Úgy látszik, az ördögök újabban - ha nem is szalonképesek - de utcaképesek lettek.

A kicsik és nagyok képzelete szeret rémüldözni, és falra festeni az ördögöt.

Napszálltakor Pest környékén parasztlegények járkáltak mint ördögök.

Aranysarut viseltek, aranykoronát szarvval, óriási, mellükre fityegő piros papírnyelvet, hátukon puttonyt, virgácsokkal. Csak vasvilla helyett hordták a nyájas myrai püspöknek, Mikulásnak a pásztorbotját.

Bajszukat korommal hosszabították meg a fülükig.

Megállítottunk néhány ilyen parasztlegényt, s elbeszélgettünk velük. Soroksárról jöttek, tízen. Kávéházról-kávéházra jártak. A gyermekek - ezt mondták - nemigen félnek tőlük.

Eladogatták holmijukat, s pár fillért kerestek. Egyébként váltig panaszkodtak a drágaság és szegénység miatt.

Szóval ezek afféle „szegény ördögök” voltak.

Látták a téli rózsatőket a kertekben? Már bebugyolálták őket fehér gyolccsal, hogy óvják a hideg, a fagy ellen. Olyanok, mint a beteg kisgyerekek, akiknek fáj a torkuk, s borogatással kötik át nyakukat.

Néhány adalék korunk történetéhez.

Téli délután két sapkás kis gimnazista veszekszik az utcán. Régi ádáz vitájuk ér itt véget.

A nagyobb utánaszalad a kisebbiknek, s szemébe vágja:- Te gyáva.

A sértett megáll, farkasszemet néz támadójával:- Te hitvány.

így licitálnak a szavakkal. Mindig fölebb. Illetve mindig lejjebb.

Három lépés távolságra állnak egymástól. Szemük szikrázik.

A nagyobbik a haragtól fuldokolva lihegi:-Te oláh.

A kisebbik elpirul, mély lélekzetet vesz, zavartan, megalázottan gondolkozik, miképpen torolhatja meg a sértést. Végül, mint kinek kitűnő ötlete támadt, a bosszűérzet kéjével ordít a nagyobbra:- Te francia...

1930. december 10., szerda, 6. old.

82