Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

ragadta az embereket is. Rohantak segíteni. Ma a sziréna bugása közönyö­sen hagyja a közönséget. Nem is siet segíteni, ami helyes is. Csak zavart okozna. A régi időkről beszél.- 1863-ban alakult meg Budapesten az önkéntes tűzoltók egyesülete, s 1870. február 1-én jött létre a hivatalos tűzoltóság, négy őrséggel, nyolcvan­öt emberrel. Ma tizenegy őrség van és hatszáz emberünk. Negyven autónk, nyolc pár lovunk is, mintegy emlékképpen. Akkor kézifecskendőkkel dol­goztunk, most olyan motorfecskendőkkel oltunk, melyek percenként negyvenezer liter vizet képesek fölfecskendezni.- Hány halottja volt a budapesti tűzoltóságnak e félszázad alatt?- Hét, de sebesültje rengeteg. (Az idén is több mint negyven.)-Átlag hány tűzeset van egy évben Budapesten?-Tavaly, 1929-ben ezernyolcszáz volt. Az idén a mai napig ezeregyszáz- hatvan. Azt lehet mondani, hogy nem múlik el nap tűzeset nélkül. Néme­lyiken három-négy is van. Egy évben, mikor rendkívüli szárazság pusztított Magyarországon, egyetlen napon hetvennégy tűzesetet jelentettek.- Mikor van a legtöbb tűz?- Budapesten akkor, mikor hirtelen beáll a hideg, és fűteni kezdenek, vi­déken inkább nyáron.- Melyik a „legtüzesebb” kerületünk?- A hetedik.- Melyik a „leghidegebb”?- Buda, mert ott kevés az ipar és kereskedelem. Megesett, hogy egy év­ben egyedül a Szerecsen utcában több tűzeset volt, mint Buda összes kerü­leteiben.- Melyik eddig a legnagyobb méretű budapesti tűz?- A Silos gabonaraktár égése. Akkor vihar volt, és söpörte a lángokat.- Melyik követelt eddig legtöbb emberáldozatot?- A Párizsi Áruház égése.- Melyik volt a legszebb tűz?- A Renz cirkusz égése. Úgy világított, mint a fáklya - mondja a főpa­rancsnok, és szemei fölragyognak az emlékezés tüzétől.-Akadnak-e rejtélyes eredetű tüzek?-A tűz rajongóival, a piromániásokkal mindig számolnunk kell. Ezek csi­nálják a lángokat, s a büntetéssel dacolva palotákat hamvasztanak el, hogy lobogásukban gyönyörködjenek. Utóbb a Károly körúti tüzet is ilyen piro- mániás okozta. Előfordul azután az is, hogy a padlás ablaka, melyre rásüt a nap, gyújtólencsévé válik, s meggyújtja a padláson levő papírt és szalmát.- Mik történnek újabban a tűzveszedelmek elhárítására? 77

Next

/
Thumbnails
Contents