Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

- A színházakban kísérleteznek kevésbé gyúlékony, impregnált vászon­nal, azonkívül impregnált papírossal is, melyből - a kísérletek tanúsága sze­rint - csak tíz centiméter ég el, míg a nem impregnált papírosból hét-nyolc méter is elhamvad. Ami az oltást illeti, a víz helyett sok helyütt port haszná­lunk s gázokat, ott, ahol a víz több kárt okozhatna, mint maga a tűz. A habol­tás abban áll, hogy a tüzet habbal fojtjuk, nyomjuk el. Minthogy az ellentétek — a tűz és a víz - találkoznak, a tűzoltóság fölada­ta az árvíz-mentés is. — Sok lényt mentettünk ki a Dunából - mondja a főparancsnok. - A ki­lencvenes évek elején egy napon, mikor a Duna befagyott, huszonöt ember szakadt be a jégbe a Hungária előtt. Mind a huszonötnek megmentettük az életét. 1876-ban a szegedi árvíz mentési munkálatainál magam is segéd­keztem. Minekelőtte elbúcsúzunk, körülnézünk a múzeumban is. Ereklyék van­nak itt, üveg alatt. Csupa tűz-ereklye. Egy színlap, a leégett pesti színház utolsó színlapja. Deutsches Theater, Heute, Freitag den 20 Dezember. 1889 Der dumme August. Negyven szereplő van fölsorolva. Alatta: Morgen, Samstag: Die Gigerln von Wien. Erre azonban már nem került sor, mert pénteken, 1889. december 20-án leégett a színház. Itt a régi Nemzeti Színház képe, mely 1871. szeptember 13-án égett le. Ennek helyébe építették a Grassalkovich-telken a másik Nemzeti Színhá­zat, melyet a háború előtt lebontottak. Ebben az üvegszekrényben tűzben megolvadt üvegholmi, szivárványos színekben, csodálatos alakzatokban, amabban a Párizsi Áruház égése után talált tárgyak: egy olvasó s egy színházi látcső ... 1930. november 29., szombat, 4. old. 78

Next

/
Thumbnails
Contents