Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1930

-Jaj, kérem-panaszkodik az -, megeszi a szél a hasznot, elfújja a parazsat, rengeteg szén kell. Hétköznap öt-hat kiló gesztenye fogy. Vasárnap tíz.

Itt fiatalember melengeti ujjait a parázson.- Egy vak rokkanté az üst, de ő nem bír árusítani - mondja. — így ketten élünk ebből.

Emitt pedig a legöregebb gesztenyárusnő kuporog az éjben egy csöpp lámpással.- Negyvennyolc éve árulok gesztenyét - vallja. - Harmincnégy éve ültem egy helyen az Alagút mögött, a Krisztinavárosban s itt, az új helyemen kilenc év óta.- Mikor volt legnagyobb a vásár?- Háború után, amikor az olasz marónit beengedték. Akkor két nap alatt egy millió áru gesztenye fogyott. Most legfölebb három pengőt lehet keresni egy nap. Ebből kell fizetni a szenet, évenként negyven pengő adót s a papírost, amibe csomagolok. Erről a helyről is el akartak kergetni - sopánkodik - de kijött az elöljáróságtól a gesztenye-komisszió (1), és azt mondta, hogy amíg az öreg néni él, övé ez a hely, ha meghal, majd más kapja.- Mit eszik, néni?- Hozatom a népjólétit. Egy főzelék tizenkét krajcár. Ez az ebédem, egy kis kenyérrel. Nem kereshet többet, aki becsületes. Én a megégett gesztenyét el se adom, mind eldobálom. Állandó vevőim vannak. Múltkor megállt itt egy főhadnagy. Kérdezte, emlékszem-e rá. Elmesélte, hogy mikor kisfiú volt, az apja nálam vett neki gesztenyét. A főhadnagy átnyújtott két pengőt. „Igyék, nénike, egy kis kávét” - mondta, és eltűnt.- Különben hogy megy a bolt?- Sok a nép - feleli -, csak pénz nincs. Nincs pénze a népnek.

Beszélgetésünket egy inasgyerek szakítja meg.- Gyorsan tíz darabot - szól oda a nénikének -, csak ide a zsebembe, siessen, mert jön az autóbusz.

A nénike a tíz szem gesztenyét egyenként dobálja bele az inas zsebébe ...

1930. november 28., péntek, 7. old.

75