Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

Hat öreg néni ül a sétatér padján. Csaknem fél ezredév, ha összeadjuk az életkorukat. Egyik közülük a középen újságot tart kezében, szemében okuláré, olvas. O felolvasónő. Roppantul figyelnek rá a többiek. Csóválják fejüket, hümmögnek, sóhajtanak. Valami családi tragédiáról, válásról szól az újságcikk. Nem tudjuk pontosan, mi az, csak halljuk, amint az egyik nénike mély meggyőződéssel ezt mondja:

— Rosszak a férfiak.- Rosszak - hagyják helyben a többiek.

Olyan ez a hat nénike, mint a görög tragédiákban a kar.

1935. július 12., péntek, 6. old.

Csöndélet a villamoson

A villamosban jól öltözött úr ül a nyitott ablaknál. Se mellette, se szemközt vele nincs senki. Kevesen vannak a kocsiban, s ő nyilván teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs egyedül. Apró mozdulatokat tesz a kezével, mintha vele szemközt ülő képzelt útitársának magyarázna. Mozdulatai egyre szélesebbek, egyre hevesebbek, egyre kifejezőbbek lesznek, már fejével, arcával, kezével is beszél, anélkül, hogy egyetlen hangot hallatna. Képzeletbeli útitársát, aki nyilván nő, kéri valamire mozdulataival, rábeszéli valamire, biztatja, vigasztalja, megnyugtatja. Egész történet zajlik le ott előttünk, hangtalanul.

Egyik megállónál csinos fiatal hölgy száll fel, s leül a kézzel-lábbal beszélő úrral szemben. Az egy pillanatig bambán nézi a nőt, mintha kábulatból ébredne, aztán elszégyelli magát, körülnéz a kocsiban, zavartan feláll és kimegy.

374