Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

hócipőben, báránybőr kucsmában sétált végig a Belvároson. Senki se gondolta épeszűnek. Milyen viszonylagos minden. Néhány foknyi hőkülönbség csupán, s pontosan az ellenkezője rémlik őrültségnek. Egyébként láttunk egy fiatalembert sítalpakkal is a hátán. Ez a fiatalember azonban valószínűleg csak feltűnni és botránkoztatni akart. Ez sikerült is neki.

Láttuk, amint egy Duna-parti kávéház tornácára kívülről, a korláton át benyúlt egy jól öltözött hölgy, fölkapott egy pohár jeges vizet az egyik asztalról, amelynél idegenek ültek, egy hajtásra kitta, visszatette a poharat, majd odébbment. Még csak rossz néven sem lehetett venni tőle.

Láttuk, hogy egy körúti bútorraktár hatalmas tükör-kirakatának kellős közepén egy széles bársony kereveten kövér, rákvörös arcú, izzadt vidéki nénike ült ingben, szoknyában, s egy fél citromot szopogatott. Spanyol- ország, Afrika jutott az eszünkbe.

Láttunk egy közlekedési rendőrt, akinek a lábát rettentően szorította a cipő. Folyton váltogatta, emelgette hol az egyiket, hol a másikat a nagy hőségben. De állta a szenvedést hősiesen. Vele szenvedtünk. Szerettük volna biztatni, hogy húzza le a lábáról. De nem mertük. Úgyse tette volna meg.

Láttunk egy kéményseprőt, karján óriási csokor kinyílt fehér rózsával. Mire azok a rózsák rendeltetési helyükre kerülnek, minden valószínűség szerint fekete-fehér rózsákká válnak.

Láttunk egy talpig fehér selyembe öltöztetett menyasszonyt robogó motorkerékpár ládáján feküdni aléltan, lobogó fátylakkal, mirtuszkoszorúval a fején. Az első pillanatban mindenki döbbenten bámulta, s rendőr után nézett, de aztán hamarosan mosolyogni volt kénytelen. Nem történt menyasszonyrablás. Egy ruhásbolt kirakata számára vitték ezt az élethű menyasszonybábut. Soha nem volt neki vőlegénye. Nem is lesz ...

1935. július 2., kedd, 8. old.

372