Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

- Hiszen ezt már ismerem. Ez régi kép. Hát érdemes volt ezért annyit fizetni...?

1935. június 13., csütörtök, 8. old.

Vizsga-idillek

Tízévesek egy félszázados iskolában

L

enn, a kapu előtt, az utcán, gyermekkocsiban egy kisbaba sír. Egyedül hagyták. Egy gépkocsis a közelben vár, leszáll az ülésből, s ringatni kezdi az ismeretlen gyermeket.-Jónak kell lenni —beszél hozzá-ez itt az iskola. Itt mindenkinek jónak kell lennie. Most van a vizsga. Én is idejártam, te is ide fogsz járni.

A kicsike elhallgat. Szájtátva bámul az idegenre.

A kisbaba nővérkéje vizsgázik a negyedik osztályból, s az édesanyjuk most benn van a vizsgán. De az édesanya is itt vizsgázott, sőt a nagyanya és nagyapa is. Éppen most ötven esztendős a Krisztina téri elemi iskola épülete. Félszázaddal ezelőtt bocsátották innen szárnyra az első negyedikes évfolyamot. Most az ötvenedik negyedik osztályosokat búcsúztatják.

Akkor lépünk a terembe, amikor kék nyakravalós, apró cserkészfiúcskák leánypajtásaikat köszöntik föl, s a kedves, szeretetre méltó tanító néni az igazgató bácsit.

Az igazgató felel a köszöntő szavakra.- Sokat segítettetek a kislányoknak - mondja - most elváltok, de ne felejtsétek el őket, s ha majd tizenöt év múlva újra találkoztok ...

Vörösmarty Petikéje jut eszünkbe: „Isten éltet, tíz év múlva elvehedd.” Az a kisfiú, aki át akarja adni a tanító néninek a pipacsokból, búzavirágból kötött csokrot, megbotlik a dobogón. Negyven kislány-torokból harsog a vidám, kárörvendő kacaj. Együttműködés ide, együttműködés oda, kislányok ők még, s a fiú a diadalmas ellenfél, akin jól esik kacagni, ha pórul jár.

370